Tömegesen mennek pihenni a rendőrtisztek
Egyiptom: a tüntetések leveréséért nyugdíj a jutalom
Az al-Ahram című, állami kézben lévő lap jelentette: több száz olyan magas beosztású rendőrtiszt nyugdíjazásáról döntött az egyiptomi belügyminisztérium, akiknek köze lehetett az észak-afrikai arab országot megrázó, év eleji kormányellenes tüntetések leveréséhez.
2011.07.07 13:52MTIEz lesz a legnagyobb átalakítás az egyiptomi belügyminisztérium történetében - mondta Manszúr al-Iszávi belügyminiszter.
Az intézkedés célja egyes feltételezések szerint, hogy a péntekre meghirdetett tömegtüntések előtt valamelyest tompítsa az elégedetlenséget.
Diákszervezetek és az iszlamista Muzulmán Testvériség azért szervez tiltakozó megmozdulást, mert szerintük túl lassan halad azoknak a felelősségre vonása, akiknek közük lehet a januári utcai tiltakozások véres leveréséhez.
Több mint 800 ember életét vesztette, legalább hatezren megsebesültek Kairóban a karhatalomnak a tüntetőkkel szembeni fellépése következtében.
A nem egészen három héten át tartó tiltakozássorozat miatt Hoszni Mubarak egyiptomi elnök csaknem 30 év után kénytelen volt lemondani tisztségéről.