Megsérült a benzinkutas

Szilveszter előtt ingyen tankolt, újévkor fizetett érte

Fizetés nélkül tankolt két miskolci férfi, majd sérüléseket okoztak a benzinkutasnak is. A rendőrség közúti veszélyeztetés és cserbenhagyás miatt indított ellenük eljárást.

2011.02.07 12:53police.hu

Két miskolci fiatalember azzal a céllal érkezett Hernádkak egyik benzinkútjára 2010. december 30-án a hajnali órákban, hogy a gépkocsijukat teletankolják, de fizetni nem akartak. Ezt előre megbeszélve még Miskolcon megálltak, és az autón mindkét hatósági jelzést hóval eltakarták, hogy ne lehessen őket beazonosítani.

Az egyik kútkezelőnek gyanús lett a hosszú ideig tartó tankolás, e miatt odament a kocsi közelébe. A havas, jeges úton azonban megcsúszott és ráesett az éppen ekkor elinduló gépkocsi motorháztetejére. Az autó vezetője ráfékezett, a jármű megcsúszott, majd tovább haladva balra, majd jobbra kormányzott.

A manőver következtében a kútkezelő az útra esett, de a gépkocsi vezetője megállás nélkül Gesztely irányába továbbhajtott. Tette ezt annak ellenére, hogy előtte közel 20 méteren keresztül vitte a motorháztetőn a kútkezelőt, aki közben az ablaktörlőbe kapaszkodott.

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntette, és cserbenhagyás vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

A Közlekedésrendészeti Osztály nyomozóinak kreatív és aprólékos munkájának köszönhetően - a hátrahagyott ablaktörlő lapát és a típus alapján - már aznap délután képbe került egy 22 éves miskolci férfi.

Szilveszter reggelén a közlekedési nyomozók megjelentek a fiatalember lakásán, mely előtt lezárt állapotban megtalálták az elkövetéshez használt fekete VW Golfot, amit akkor a rendőrök le is foglaltak. Mivel a nyomozók gépkocsi tulajdonosát akkor nem találták, vártak.

A türelem eredményt is hozott, ugyanis újév délutánján a gépkocsit vezető férfi, és a fizetés nélküli tankolást végrehajtó barátja önként jelentkezett a Miskolci Rendőrkapitányságon, és beismerő vallomást tettek.

Az ügyet gyorsított eljárás keretén belül zárták le, mely eredményeként a Miskolc Városi Bíróság a gépkocsit vezető férfit jogerősen 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, aminek végrehajtását 2 évre felfüggesztette, illetve 1 évre eltiltotta a járművezetéstől.

A bíróság által kiszabott büntetésen felül a két fiatalnak tulajdon elleni szabálysértés miatt, illetve a gépkocsi vezetőjének egyéb KRESZ szabálysértés miatt is felelnie kell.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.