Egyikük a pszichiátriára bőgte magát
Bizsut loptak viccből: két éjszakára elzárták a gimnazista lányokat
A Pesti Központi Kerületi Bíróság december 16-ára halasztotta annak a három lánynak a szabálysértési tárgyalását, aki szerdán bizsut lopott egy boltból; az új szabályok miatt a terheltek szerda délutántól péntekig őrizetben voltak.
2010.09.03 12:51MTIBaltay Levente, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivője, az egyik lány ügyvédje az MTI-nek pénteken elmondta: azért halasztották el a tárgyalást, mert nem lehetett gyorsított eljárásban tárgyalni az ügyet. Ennek az az oka, hogy nem tudtak mindannyian megjelenni a bíróságon, mivel egyikük kórházban van.
A lányok szabadlábon védekezhetnek.
Az ügyvéd elmondása szerint a lányokat - akik viccből akartak bizsut lopni - szerda délután fogták el, és a bírósági tárgyalás kezdetéig, péntek délelőttig őrizetben voltak. Egyikük annyira kiborult, hogy mentővel kellett pszichiátriára szállítani.
A 15 éves gimnazista lányok büntetlen előéletűek, és rendezett családi körülmények között élnek - hangsúlyozta Baltay Levente, hozzátéve: az új jogszabályok miatt lehetett őket őrizetbe venni.
Az ügyvéd kifejtette: a bíróságnak joga volt mérlegelni, hogy elrendeli-e az őrizetbe vételt. "Beismerték a bűncselekményt, a kár megtérült, miről beszélünk? A jogszabály alkalmatlan és aránytalan" - mondta Baltay Levente. Úgy vélte, senki sem gondolhatja, hogy ezeknek az ügyeknek el kell szaporodniuk, ezért szerinte módosítani kell a jogszabályt. Hozzátette, hogy a TASZ már a hatályba lépés előtt kifogásolta az új büntető törvénykönyv egyes módosításait. A szabálysértési törvény módosítását július 22-én fogadta el az Országgyűlés, azt augusztus 11-én hirdették ki, és 19-én lépett hatályba.
Az új közbiztonsági törvénycsomag akkor a szabálysértési törvény mellett mintegy féltucatnyi jogszabályt módosított annak érdekében, hogy hatékonyabban léphessenek fel a hatóságok, elsősorban a tulajdon elleni szabálysértésekkel szemben. A törvény 150 ezer forintos pénzbüntetést vagy akár 45 nap elzárás kiszabását is lehetővé teszi a fiatalkorú elkövetőkkel szemben is, ha húszezer forintot meg nem haladó kárértékű lopást, csalást, rongálást követnek el. Az ügyek felderítése a jegyzőtől a rendőrséghez került, és erre kijelölt bírósági titkárok is elbírálhatják ezeket a szabálysértéseket.
A törvény szövege szerint elzárással is sújtható szabálysértés esetén - ha tettenérésre kerül sor - a rendőrség az eljárás alá vont személyt gyorsított bírósági eljárás céljából őrizetbe veheti.
A tettenérésre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni akkor is, ha a szabálysértés helyszínéről elmenekült elkövetőt a rendőrség az elkövetéstől számított 48 órán belül elfogja.