Tragédia
Tömegbaleset az M43-ason - Székelyföldi kamionsofőr felelősségét vitatja a romániai sajtó
A magyar rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséghez vezető közúti baleset okozása miatt indított eljárást.
2017.02.16 20:23MTI
Egy székelyföldi kamionsofőr felelősségét veti fel az M43-as autópályán szerda reggel bekövetkezett tömegbalesettel kapcsolatban a romániai sajtó. A sepsiszentgyörgyi fuvarozócég teherautójába hátulról rohantak bele a balesetben érintett járművek.
A ProTV román kereskedelmi csatorna szemtanúkat is megszólaltató híradásában animációt is közölt a baleset körülményeiről. Eszerint a székelyföldi kamion sofőrje a sűrű ködben későn észlelte azt a kamionsort, amely az autópálya első sávján várakozott a határátlépésre, ezért - hogy az ütközést elkerülje - a belső sávra irányította járművét és fékezett. Ezt követően kisbuszok, furgonok és egy autóbusz ütközött hátulról a két sávot elfoglaló két román rendszámú kamionba.
A sepsiszentgyörgyi fuvarozócég tulajdonosa a Krónika című napilap internetes oldalán közölt nyilatkozatában cáfolta, hogy a munkatársuk okozta volna a tömegbalesetet. A cégtulajdonos szerint a magyar rendőrök elengedték a székelyföldi sofőrt, aki - kihallgatása után - minden iratát visszakapta.
Huber Krisztián, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Maszol.ro portálnak nyilatkozva azt mondta, hogy a baleset okait még vizsgálják. Az okokról "semmit sem lehet kategorikusan kijelenteni ebben a pillanatban" - idézte a portál a szóvivőt. A magyar rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséghez vezető közúti baleset okozása miatt indított eljárást.
A tömegbalesetben hét gépkocsi ütközött össze, négy személy meghalt, 13 személy kórházi ápolásra szorult.

Kapcsolódó írások:
- Tömegbaleset az M43-ason: folymatosan hallgatják meg a tanúkat
- Szegedre és Makóra vitték az M43-ason történt tömegbaleset sérültjeit
- A rendőrség eljárást indított az M43-ason történt tömegbaleset miatt
- Tömegbaleset az M43-ason: négyen meghaltak, 13-an megsérültek
- Tömegbaleset az M43-ason: négy halott, tizenegy sérült
- Halálos tömegbaleset az M43-ason
- Halálos baleset történt az M43-as autópályán