Zalaegerszegen

Négy év után elfogták a széffeltörőt

35 millió forintot zsákmányolt, azonban az ügyészi indítvány ellenére nem rendelték el előzetes letartóztatását.

2014.03.14 20:05MTI

A gyanúsítottal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el csütörtökön a Zalaegerszegi Járásbíróság.

A férfi 2010-ben erőszakkal bejutott egy zalaegerszegi családi házba, a falból kifeszítette és feltörte a széfet. Az értékeket magához vette, ezzel 35 millió forintos kárt okozott, s az eltulajdonított értékek azóta sem kerültek elő.

A lopás és más bűncselekmények miatt már többször is elítélt gyanúsított elismerte tettét, de az ügyészség szerint ennek ellenére a kényszerintézkedés mellőzése megnehezítené, veszélyeztetné a bizonyítást. A gyanúsított egy végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésének próbaideje alatt hajtotta végre a betöréses lopást, ezért a vádhatóság szerint fennáll a kockázata annak, hogy újabb bűncselekményt követhet el.

Az ügyészség által indítványozott előzetes letartóztatással szemben a bíróság elégségesnek ítélte a lakhelyelhagyási tilalom elrendelését. Ez a végzés nem jogerős, az ügyész ugyanis fellebbezett - jelezte a törvényszék szóvivője.

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke elmondta: a 37 éves gyanúsított 2010 augusztusában rabolta ki a zalaegerszegi családi ház széfjét. A rendőrök az azóta folyó nyomozás során most jutottak el a férfihoz, és kedden hajnalban vették őrizetbe.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.