Négyen súlyos mérgezést szenvedtek
Pentán ölt meg egy munkást Debrecenben
Egy ember meghalt, négyen súlyos mérgezést szenvedtek, mikor egy vasúti tartálykocsi javítása közben pentánt lélegeztek egy debreceni szerelőcsarnokban.
2014.03.13 08:25Havariapress
Csütörtökön reggel történt az eset egy debreceni járműjavító üzemben. Két munkás dolgozott egy 93 köbméteres tartálykocsi belsejében, mikor rosszul lettek. Hárman siettek társaik segítségére, de ők is rosszul lettek.
Végül a tűzoltók védőfelszerelésben, vízsugaras fojtás mellett emelték ki a munkásokat a tartályból. Az egyik munkáson már nem tudtak segíteni a helyszínre érkező mentők, a helyszínen életét vesztette. Négy súlyos mérgezettel elindultak a kórházba.
A tragédiát az okozhatta, hogy a tartály, melyben dolgoztak a munkások, korábban pentánnal volt tele, s feltehetően nem ürítették, s tisztították ki megfelelően a karbantartás előtt.