Bunyó az egészségházban
A rendelőben verekedtek össze az asszonyok
Az Ercsi Egészségházból kapta a bejelentést tegnap késő délután az Ercsi Rendőrőrs, hogy az épület előtt a rendelőben tartózkodók szeme láttára - ahol sok kisgyerek is tartózkodott - hajba kapott három nő.
2012.01.10 16:19ma.huA jelzést követően a járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol a három verekedő nőt szétválasztották egymástól.
Mint később kiderült a sértett unokahúgát vitte az orvoshoz, amikor az Egészségháznál meglátta ismerőseit, egy testvérpárt, akikkel egy korábbi incidens miatt rossz viszonyba került. Hogy a találkozást és az esetleges újabb nézeteltérést elkerülje, nem ment be az épületbe, kinn várt rokonára.
A két nő azonban, ahogy észrevette őt, kirohantak a rendelő váróterméből, és egyből nekiestek. Ütötték, ahol érték.
A sértett a bűncselekmény során könnyen sérült.
A rendőrök a két elkövetőt gyanúsítottként hallgatták ki garázdaság elkövetése miatt. Mindketten tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. Szabadlábon védekeznek.