A Google fontolgatja kivonulását Kínából
"Google támadást" javító csomag a Microsofttól
Letölthető az Internet Explorer (IE) böngészőprogramhoz az a javítócsomag, amely a Google elleni támadásnál használt biztonsági rést foltozza be.
2010.01.22 18:22MTIA Google a múlt hét elején jelentette be, hogy fontolgatja kivonulását Kínából, miután fény derült arra, hogy kínai IP-címmel azonosított számítógépes kalózok összehangolt támadást indítottak emberi jogi aktivisták és mintegy húsz vállalat postafiókja ellen. A sikeres támadást többek között az IE programhibája okozta, amely a Microsoft szerint csak a böngészőprogram "alacsony biztonsági szintjén" jelent veszélyt.
A biztonsági szint emelésével azonban minden komolyabb támadás kivédhető - magyarázta a szoftvercég. A német kormány ennek ellenére a hét elején azt javasolta, hogy a javítócsomag kiadásáig az IE helyett, aki teheti, használjon más böngészőt. A figyelmeztetésnek pedig megvolt az alapja, mert a Symantec szoftverbiztonsági vállalat közel száz honlapon talált olyan vírusokat, amelyeket a böngésző hibájára alapozva hoztak létre.