Magyar Nagydíj
Nem Vettel nyerte az időmérőt
Lewis Hamilton pályafutása harmincadik pole pozícióját vívta ki a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzésén szombaton a Hungaroringen, így a Mercedes brit pilótája indulhat az első rajtkockából vasárnap.
2013.07.27 15:03ma.huLemaradt az első rajtkockáról Sebastian Vettel, ugyanis Lewis Hamilton - 2007, 2009 és 2012 után - ismét az első rajtkockát tudhatja magáénak a a Hungaroringen. A világbajnoki címvédő nagyon csalódott, hogy csak a második helyet szerezte meg, míg a harmadik pozícióból a Lotusszal versenyző francia Romain Grosjean vághat neki a vasárnap 14 órakor kezdődő 70 körös futamnak.
Hamilton szinte biztos volt Vettel sikerében, és nagyon meglepődött az eredményén, úgy vélte, Red Bullos ellenfele hibát vétett, ráadásul nem is érezte túl jó körnek a magáét. A sok fejlesztésnek és az egész csapat kemény munkájának tudta be végül a sikert.
Vettel nagyon szeretett volna nyerni, de elismerte Lewis eredményét, míg Grosjean elmondta, nagyon szereti a Hungaroring aszfaltcsíkját, de sajnos, ez még nem garancia a sikerre.
A 2008-ban világbajnok Hamilton a Hungaroringen negyedik, pályafutása 30. pole pozícióját szerezte meg Mogyoródon, a Mercedes istállónak pedig a szezonban ez volt a hetedik kvalifikációs elsősége.