Csökkentheti a halálozás esélyét

A bélrákban szenvedőknek érdemes sokat mozogni

A szakemberek szerint a testmozgás jelentősen csökkenti a vastagbélrákban szenvedő betegek esetében a halálozás esélyét. A témával kapcsolatos tanulmány a Cancer Epidemiology című folyóiratban jelent meg.

2011.01.07 13:00drinfo.hu

150000 ember bevonásával végezték el a kutatók azokat a vizsgálatokat, amelyek során arra voltak kíváncsiak, hogy milyen összefüggés figyelhető meg a vastagbélrákos betegek halálozási aránya és a rendszeres testmozgás között.

Vastagbélrák - akik 10 éven át nem hagytak fel a sporttal, azok körében volt a legalacsonyabb a halálozás esélye Sokan keresnek meg azzal, hogy mi lehet az a csodamódszer, amelynek segítségével sokáig egészségesek maradhatnak.

Mint most is kiderült: a legjobb, legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás erre a sport - mondta Kathleen Wolin.

Soha nem késő elkezdeni a testmozgást, ha pedig nehezen vágunk bele, gondoljunk arra, mennyi előnyünk származhat belőle.

Ugyanakkor túl korai időpont sincs a megfelelő sport kiválasztására, így érdemes a gyerekeket is a mozgás szeretetére nevelni - mondta Wolin.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.