Szilveszterkor ünnepel az egész világ
Hogyan mulathatunk, ha már nagy a pocakunk?
Szilveszterkor ünnepel az egész világ. A kismamák sem maradnak ki a jóból, de csak ha betartják az alapszabályokat.
2010.12.28 12:00napidoktor.huMinden kismama az első perctől tudja, hogy most már tetteivel felelős a hasában növekvő csöppségért.
Ehhez mérten átalakul az étkezés, öltözködés, a sport és természetesen szórakozás is.
Tehát a várandós anyukáknak a szilveszteri mulatozás alkalmával oda kell figyelniük, hol és hogyan köszöntik az újesztendőt.
Melyek a legfontosabb tudnivalók?

Pezsgő helyett
Ami korábban tilos volt, az most sem lehet kivétel. Ahogy a terhesség korábbi időszakában sem volt szabad a pohár fenekére nézni, úgy most is kerülnie kell a kismamának a szeszes italokat.
Mivel a köldökzsinóron keresztül a baba részesül mindenből, amit az anyukája elfogyaszt, így semmiképpen nem kivételezhetünk ezen az ünnepi estén sem.
Persze nem kell lemondani az éjféli rituáléról, hiszen ha almalevet öntünk a pezsgős pohárba, a kismama is koccintva köszöntheti az újévet.

Szilveszteri dínomdánom kismama módra
Valójában nem ez a megfelelő időszak arra, hogy egy zsúfolt szórakozóhelyen, a dübörgő zene közepette Szilveszterezzen az anyuka a pocaklakóval.
Egyrészt a túl hangos muzsika és a nagy zaj árthat a baba idegrendszerének, másrészt a lökdösődő embertömegben nagyobb eséllyel megsérülhet a kismama pocakja.
Az pedig nem megoldás, ha egy sarokban töltve várjuk a visszaszámlálást, tehát jobb, ha kerüljük az ilyen helyeket.
Füstmentes szórakozás
Ha baráti társaságban töltjük a Szilvesztert, némiképp könnyebb ideális környezetet teremteni.
Egy dologra viszont itt is fokozottan ügyelni kell, ez pedig a dohányzás. Az magától értetődő, hogy várandósan abszolút tilos a cigizés, viszont ezt a kismama körül lévőknek is be kell tartani.
Tehát ha ez nem evidens a társaságnak, még a buli előtt érdemes jelezni, hogy mindenki egyformán jól tudja érezni magát.
Beépített jelzőrendszer

A kismamák fáradékonysága attól is függ, hányadik hónapban vannak. Többnyire nem a hajnali dínomdánom, hanem az elegendő pihenés, amire a szervezetük vágyik.
Ezt pedig jelezni is fogja, de a legjobb, ha ezt megelőzve, kisebb megszakításokkal fűszerezzük az estét.
A tánc közti ücsörgés, miközben elfogyasztunk egy-két finom falatot a jó társaságban elegendő lesz, hogy ne erőltessük meg magunkat.
Nyugodtak lehetünk, ha a baba elfáradt vagy megunta a szokatlan éjszakai üzemmódod, biztosan jelezni is fogja nemtetszését.
Ezeket az alapvető szabályokat betartva, egyik kismamának sem kell otthonában várni a következő év kezdetét.
Persze, ha úgy érzi, volt már és lesz még számtalan Szilveszter, amikor mulatozhat a barátaival, dönthet a csendes családi kikapcsolódás mellett is.