Szakértőnk hasznos tanácsait olvashatja tovább!

Mindent az egészségről - 3. rész

A ma.hu új sorozatot indított az egészséges életmódról, a táplálkozásról, a gyermeknevelésről és a folyadékbevitel fontosságáról. Szász Gyula életmód tanácsadónk ismét hasznos tanácsokkal lát el minket.

2010.10.18 09:00ma.hu

Említettél egy könyvekből és video filmekből álló gyűjteményt. Beszélnél ezekről?

Persze. De felsorolás helyett ezen a ponton arra térnék ki inkább, hogy milyen területeket érintenek. Tanácsadóként ugyanis azt tudom mondani, hogy az életünk összes területét rendbe kell, hogy tegyük ahhoz, hogy testünk egészséges lehessen.

Nem hiszek abban, hogy egy adott testi problémára egy adott kezelés lesz a hosszú távú megoldás. Emiatt a tanulásnak részévé kell tenni azt a tudást, amit elmulasztottak velünk megtanítani, de látszólag semmi közük sincs az egészséghez.

Az első ilyen, hogy megértsük, hogyan működik a világ valójában. Ez nagyon közhelyesen hangzik, de a jelentősége abban rejlik, hogy ezzel a tudással képesek legyünk eldönteni, hogy kinek lehet hinni és kinek nem.

Mondanál erre egy példát?

Az egész társadalmunk alapvetően a bizalomra épül. A pénz is egy bizalomra épülő dolog, hiszen bízunk abban, hogy holnap is használható lesz majd a boltban. Innentől kezdve a „ne bízz senkiben” típusú emberek azonnal át kellene, hogy adják a pénzüket, hiszen akkor ők ugye abban sem bíznak.

Ezzel azt kívántam példázni, hogy nem az a megoldás, hogy senkiben sem bízunk meg, hanem az, ha ki tudjuk válogatni, kiben bízhatunk és kiben nem. Meg lehet őket hallgatni, értékes lehet a véleményük, de tudnunk kell, hogy a bizalom megszerzése és megadása igazi értékek.

Egy másik fontos terület az adatok fontosságának kérdése.

Sajnos ezt is meg kell tanulnunk. Kiértékelni, hogy a felénk áradó adathalmazból mi fontos és mi nem. Tengernyi adattal látják el az iskolában gyermekünket. Minden tanár szerint az ő tantárgya „rendkívül fontos”.

Ez egyrészt nem így van, másrészt a gyermek hajlamos ezután feladni, megutálni a tanulást. Mi is voltunk gyermekek, és ezt a döntést könnyen meghozhattuk.

Úgy gondolom, hogy az adatok válogatásának képessége elsősorban akkor fontos, ha van valamilyen cél az életünkben, amit el szeretnénk érni.

Hogyan függ ez a két dolog össze?

Egyszerű példa. Sokan abból a célból ülnek le internetezni, hogy valamilyen problémára megoldást találjanak a hálón. Ez után gyakran azt veszik észre, hogy eltelt pár óra, netán lejárt a munkaidő, de nem sikerült a problémára választ találni.

De mi történt valójában?

Gyakran az, hogy a célt hamar elveszítve, nem fontos adatokat kezdtek el nézegetni, amivel elment az idő. Ugyanez igaz az ember bejövő postafiókjára is. Képesnek kell lenni a kezelendő és nem kezelendő leveleket azonnal szétválasztani, hogy a lényegtelen, nem fontos dolgokra semennyi időt se pazaroljunk el.

Mint mondtam, az idő kérdése csak a komoly céllal rendelkező emberek számára fontos.

Egy harmadik érintett terület a Föld jelenlegi valódi állapota. Nem kívánok itt többet elmondani erről, de ez a legmegdöbbentőbb anyag, amivel csak találkozni lehet.

Ez már az összeesküvés-elmélet kategória?

Nem. Azok lehetőségek vagy fikciók, amelyek inkább regénybe illőek. Amiről ezek a könyvek beszélnek, megtörtént dolgok és olyan folyamatok, amik megfigyelhetőek a világban.

Nekem az a véleményem, hogy bármilyen elmélet valódi próbája az, hogy mennyire működik, mennyire magyaráz meg már megtörtént dolgokat és mennyire jelez előre még meg nem történt, de már készülő eseményeket.

Értem. Milyen további témák vannak?

Külön hangsúlyos részt kap az emberek lelki problémáinak jelenlegi „kezelése”. Pszichológia, pszichiátria.

Rendkívül terebélyes irodalma van a témának, mégis érdemes néhány alapvető dolgot tudni róla, amelyek teljesen ismeretlenek a társadalom számára. Nagyon sok ember számára véleményformáló néhány ma futó ismert szakember.

Úgy gondolom, mielőtt bárki bármilyen terápiának vetné alá magát, érdemes a területet alaposan ismerni, onnan kezdve, ahonnan indult, a jelenlegi helyzeten át odáig, ahová tart. Ez nem lebeszélés jelenlegi kezelésekről, csak annak pontosabb ismertetése, hogy mi történik valójában, kezelésnek nevezve.

Magyarországon többszázezer ember szed valamilyen pszichiátriai szert. Érdemes megismerni, megérteni a mögöttes iparágat, hiszen sokkal felelősebb döntést tudnának hozni ezek az emberek.

Nem gondolod, hogy ez inkább a szakemberek területe lenne?

Dehogynem. Viszont nem árt tudni a valódi adatokat arról, milyen eredményekkel számolhatunk, milyen érdekek játszanak szerepet és milyen alternatív megoldások léteznek, gyakorlatilag nulla kockázat mellett. Mint mondtam, tudás nélkül nem képzelhető el felelős döntés.

Az embertől elvárja a társadalom, hogy felelősséget vállaljon saját magáért, ugyanakkor komplett területek állnak a középkor szintjén a tudást illetően. Véleményem szerint a lelki problémák kezelésének területe is a középkor szintjén áll, de ez csak egy magánvélemény, ami arra az esetre vonatkozik, amikor egy depressziós embert egész testre ható kémiai szerekkel próbálnak helyrehozni a problémájának valódi feltárása helyett.

A következő nagy terület elég riasztó, ami nem más, mint a drogok és a társadalom kapcsolatának kérdése.

Megdöbbentő a fiatalok és felnőttek drogozásának helyzete kis hazánkban. Sajnos ez is egy hangsúlyos terület, ahol megérthetjük az okokat és megtanulhatjuk, hogyan kerülhetjük el, hogy gyermekünk drogos legyen vagy mi magunk drogosakká váljunk. Sajnos sokan nem elég bátrak ahhoz, hogy erre a területre még csak egy halvány pillantást is vessenek.

De képzeljük csak el, hová juthat el egy olyan társadalom, ahol a drogfogyasztás növekszik?

Én határozottan úgy gondolom, hogy ez is oktatási kérdés. Sokan nem tudják, de hazánkban gyakorlatilag megszűnt az ez irányú preventív oktatás.

Gyakorlatilag nincs drog felvilágosítás az iskolákban. Ami jelenleg van, az állampolgári kezdeményezés útján működik, és a gyermekek nagyon kis százalékához jut el.

Ez már valóban több mint egyszerű táplálkozási tanácsok. Egyáltalán arról esik szó?

Természetesen, de előtte még nagyon sok területet tisztába kell tenni. Meg kell érteni a jelenlegi egészségügyet is, bár a tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek tökéletesen tisztában vannak az egészségügy és a gyógyszeripar összefonódásaival.

Oltások, vérnyomás, rák, gyermekorvoslás, ezek mind olyan területek, amelyekről bővebb ismereteket kell szerezni. Van, aki tudja, de lesz, akinek új lesz.

Utolsóként említem meg a gyermekneveléssel kapcsolatos tudást. Ez a terület is óriási irodalommal bír, de ha megnézzük a jelenlegi generációt, nem biztos, hogy elégedettek vagyunk, ha minden zugba alaposan bekukkantunk.

A gyermeknevelés egyetlen valódi problémája valójában a szülő. Ha nem rendelkezik a megfelelő tudással, a megfelelő adatokkal, azzal kapcsolatban, hogy miképpen nevelje gyermekét, akkor ugyanúgy fogja nevelni, mint ahogyan őt nevelték.

Ez nem biztos, hogy megfelelő lesz. Úgy gondolom, hogy néhány alapvető igazság ismeretére szükség van ahhoz, hogy együttműködő, szerető, segítőkész gyermekeket engedjünk ki az életbe a jövő társadalma számára.

Határozottan úgy gondolom, hogy a nehezen kezelhető gyermeket létre kell hozni, az nem terem csak úgy, „genetikus” úton. A kulcs a szülőben és a gyermekkel érintkező közösségben rejlik minden esetben.

De mivel a szülőé az első néhány év, emiatt mondtam azt, hogy véleményem szerint a kulcs a szülő tudatosságának növelése a gyermekneveléssel kapcsolatban. Érdekes terület.

Elárulnál valamit, amit azonnal használhatunk?


Igen. A legfontosabb adatok egyike ez: a gyermek nem azt teszi, amit mondunk, hanem azt, amit tőlünk lát. Ez egy szóban példamutatás. Ha rendszerető gyermeket szeretnénk, tartsuk rendbe a dolgainkat mi is. Nem várhatjuk el tőle, ha mi nem tesszük meg.

Ne gondoljuk azt, hogy a gyermek nem látja pontosan, mi zajlik körülötte. Valójában nagyon jó megfigyelő már pár hónaposan, és ha megengedjük magunknak a legkisebb rendetlenséget a lakásban, akkor ő is meg fogja engedni magának. Egy másik fontos kérdés a gyermek tulajdona.

A játékai, ha már neki adtuk, az ő tulajdonába kerültek át. Ebbe nem fér bele az, hogy önkényesen elvegyük tőle, átrendezzük vagy megtiltsuk neki, hogy bármit tegyen velük. A gyermek csak akkor tesz kárt játékaiban, ha nem érzi, hogy valóban az övé.

Érdekes gondolatok. Nekem is van gyermekem, bár még pici, most lesz egy éves. Őrá is igazak ezek?

Határozottan. A példamutatást a fogantatástól kell kezdeni, a tulajdon tiszteletét pedig születésétől kezdve. Minden esetben meg kell, hogy szerezzük a gyermek beleegyezését és együttműködését türelemmel, erőszak nélkül és akkor ő ezt nagyon meg fogja hálálni.

Nekem a legnagyobb személyes sikerem a kislányom, de bárki gyermekével nagyon jó kapcsolatba tudok kerülni és olyan dolgokat „megcsináltatni” vele, amiről a szülei csak álmodnak. Tudás és türelem kell csupán.

Milyen témákat érintesz még?


Nem mindent soroltam fel most, maradjon meglepetés is. Ha ezeket az alapokat már értjük, akkor van értelme a táplálkozásról beszélni. Addig véleményem szerint nincs túl sok értelme. A táplálkozás legalapvetőbb része a folyadékok területe.

Ezt kell legelőször rendbe tenni. Azért is, mert ezt a legegyszerűbb és a leggyorsabb. Optimális esetben a napi étkezés 70%-a folyadékból kell, hogy álljon. Egyáltalán nem mindegy, mit iszunk és az sem mindegy, hogyan és mennyit.

Óriási károkat okozhatunk egészségi állapotunkban a nem megfelelő minőségű folyadék fogyasztásával. Ez nem feltétlenül lesz látványos, egyszerűen kevesebbet fogunk élni. Talán mondanom sem kell, hogy a média a legkisebb segítségünkre sincs abban, hogy jól tudjunk dönteni.

Tényleg ennyire fontos a folyadék?

Igen, ez egy tény, de ennek előnye is van: ha folyadékfogyasztás területét rendbe tesszük, jelentős változások történhetnek életminőségünkben. Határozottan állíthatom, hogy mindenkinek megéri ezzel hosszasabban foglalkozni, tanulni róla.

Én is itt kezdtem a tanulást, ami a táplálkozást illeti. A megfelelő folyadék megválasztása legalább annyira fontos, mint a nekünk tetsző, megfelelő helyen levő ingatlan megválasztása.

Úgy gondolom, hogy ezen a területen is olyan átfogó tudást és ismeretet sikerült összegyűjtenem, ami bárki számára értékes lehet, mivel megadja azt a képességet, hogy utána szabadon eldöntse, mit óhajt onnantól kezdve inni és mit nem. A pozitív hatásokra pedig nem kell sokat várni.

Már pár nap alatt bámulatos eredmények érhetőek el, csupán megfelelő folyadékkal!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.