Boldogság hormont termel kedvesünk látványa
Tudományosan igazolódott az örök szerelem léte
Mégiscsak létezik örök szerelem - bizonyították be amerikai agykutatók. A New York-i Stony Brook Egyetem kutatói vizsgálataikba egyrészt olyan házaspárokat vontak be, akik több mint húsz éve esküdtek örök hűséget egymásnak.
2009.01.07 10:50MTIA résztvevőknek MRI-vizsgálat közben mutatták házastársuk, szerelmesük fényképét, s figyelték az agyban felszabaduló boldogsághormon (dopamin) mennyiségét.
Az agyi vegyi folyamatok tanúsága szerint a régi házasoknak körülbelül a tizede ugyanolyan vonzalmat érez férje, felesége iránt, mint szerelmük hajnalán. A vizsgálat megdöntette azt az általános nézetet, miszerint az idő múlásával lanyhul a vonzalom.
Az eddigi feltételezések szerint az első töréspont a romantikus kezdetektől számított 13-15 hónap után várható, a második pedig 3 év múlva. Közismert, hogy milyen veszélyeket rejt egy kapcsolatra a kritikus hetedik év, tíz év múltán pedig a házasság érzelmileg kihűl.
Az eredmények a kutatók számára is váratlannak bizonyultak. Mint Arthur Aron, a Stony Brook Egyetem pszichológusa bevallotta, önbecsapásnak tartotta, amikor a házastársak egymáshoz való vonzódásukról beszéltek. Ám a férj, feleség fényképe láttám az agyban kiszabaduló boldogsághormon azt igazolta, hogy mégiscsak létezik igaz és örök szerelem.