Önkéntes munkát végző fiatalok elismeréséül

IKSZ: több civilbarát munkahelyet!

Stágel Bence, a szervezet elnöke azt mondta: az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) civilbarát munkahelyek létrehozását szorgalmazza az önkéntes munkát végző fiatalok teljesítményének elismerése érdekében.

2011.04.05 07:20MTI

A civil munkát és az önkéntességet támogató munkáltatók Civilbarát munkahely-tanúsítványt kapnának.
   
A kereszténydemokrata politikus olyan szervezeteket és cégeket részesítene előnyben, akik a fiatal dolgozók civil munkáját támogatnák. Erre, ha a szándék adott, többféle lehetőség is lenne - mondta, s példaként említette, hogy nagyobb mozgásteret adhatnának az alkalmazottaknak az éves szabadság beosztásában, helyet és irodai eszközöket biztosíthatnának az önkéntes munka elvégzéséhez, vagy előnyben részesíthetnék a munkára jelentkezőknél azokat, akik komoly civil szervezeti tapasztalattal rendelkeznek.

Ma - bár az erről szóló törvény már életben van - az önkéntes munka még nem elterjedt, a paragrafusok rendelkezésre állnak, de a szervezeti háttér még hiányos, az önkéntes munkát sokan elfogadják, de kevesen becsülik - mutatott rá.
   
A KDNP országgyűlési képviselője szerint fontos lenne, hogy a társadalom felismerje és elismerje: a fiatal önkéntesek - mivel a közért dolgoznak - kedvezményekre is jogosultak lehetnek. Stágel Bence hangsúlyozta: az önkéntesek természetesen nem a munka helyett, de a munkaadó támogatásával végezhetnék karitatív feladataikat.

Kitért arra is, hogy az üzleti szféra sok szereplője már elismeri, hogy az önkéntes munka is lehet egyenértékű a más formában szerzett szakmai tapasztalattal, ugyanakkor ez sajnos még nem általános gyakorlat. A fiatalok azonban akár szélesebb körű ismereteket is szerezhetnek ilyen módon, mint a hagyományos oktatási formákkal, így célszerű lenne az önkéntességet tágabb körben népszerűsíteni.
   
Ahhoz, hogy a formális oktatási rendszer elismerje az önkéntes munka során megszerzett tapasztalatot, az adott tagállam hivatalos állásfoglalására van szükség - folytatta, s példaként említette, hogy az Egyesült Királyságban az önkéntes tapasztalat akkreditálható, ha arra strukturált és célorientált tanulás formájában kerül sor.

Ha az önkéntes szolgálat megfelel a követelményeiknek, bizonyos tagállamok a kapcsolódó területen (például a szociálpedagógia terén) folytatott, a tanulmányokat kiegészítő szakmai gyakorlatként elismerhetik azt. Erre lehetőség van például Németországban, Spanyolországban, és bizonyos mértékig Olaszországban is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.