Egyfajta óriásplakát

A Jobbik "csak" 130 miliót költ kampányra

A Jobbik legfeljebb 130 millió forint elköltését tervezi az önkormányzati választási kampányára, amelyet szinte teljes egészében saját állami támogatásából fedez.

2010.08.29 08:32MTI

Dúró Dóra, a párt szóvivője az MTI-nek elmondta: az összeg túlnyomó részét az összesen 2.200-2.3000 jobbikos polgármester- és képviselőjelölt kapja, akik szórólapokra, plakátokra, valamint helyi hirdetésekre, illetve lakossági fórumok szervezésére költhetik azt. 

A Jobbik központilag egy fajta óriásplakát kihelyezését tervezi szeptemberben, amelyek megközelítőleg fele akkora számban kerülnek utcára, mint az országgyűlési kampány alatt - fűzte hozzá. 

A szóvivő megjegyezte, hogy a párt központja biztosítja az országos televízió- és rádióreklámokat is, továbbá a valamennyi háztartásba eljutó szórólapot. 

Dúró Dóra szerint a Jobbik helyi szervezetei saját elkülönített forrásaikból gondoskodhatnak egyéni plakátok kihelyezéséről is, ezt többek között a párt fővárosi szervezete is megtette, így a választások előtt kikerülhetnek a kifejezetten a budapestieknek szóló hirdetések is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.