MTV: vége az összeférhetetlenségi vizsgálatnak
Kilenc esetben derült fény összeegyeztethetetlen tevékenységre
Befejeződött a fél éve indított összeférhetetlenségi vizsgálat a Magyar Televízióban (MTV); 1927 tévésnek kellett írásban nyilatkoznia a kérdésben, s közülük kilencen akadtak fenn a rostán - tudható meg az MTV keddi közleményéből.
2008.02.26 10:02ma.huBefejeződött a fél éve kezdődött átfogó összeférhetetlenségi vizsgálat a Magyar Televízióban. Az elmúlt hat hónapban 1927 tévésnek kellett írásban nyilatkoznia arról, hogy betartja a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat összeférhetetlenségi előírásait. A jogászok, illetve az MTV Etikai Bizottsága 9 esetben állapított meg összeférhetetlenséget.
A Magyar Televízió 2007 őszén írásbeli nyilatkozatot kért munkatársaitól arról, hogy esetükben fennáll-e vagy sem bármilyen összeférhetetlenség. Ez azt követően került napirendre, hogy az MTV Közalapítvány 2007 márciusában újjáalakult kuratóriumi elnöksége a nyáron több menetben áttekintette a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat érvényesülését. Miután a testületben többen azt hangoztatták, hogy a korábbiakkal ellentétben nem lehet szűken értelmezni az összeférhetetlenséget, vagyis például nem csak az MTV konkurenseinek tekinthető tévéknél végezett műsorkészítői tevékenység összeegyeztethetetlen a köztelevíziós munkával, Rudi Zoltán elnök szeptemberen átfogó vizsgálatot rendelt el.
Ez már kiterjedt valamennyi vélelmezett foglalkoztatási, továbbá politikai, gazdasági és reklám-összeférhetetlenség feltárására. „2007 szeptembere óta a Magyar Televízió 1927 belső és külső munkatársát kértük fel nyilatkozattételre. A nyilatkozatok és a rendelkezésünkre álló információk alapján 50 esetben volt szükség részletes vizsgálatra az összeférhetetlenség megítéléséhez. Ezek körében az MTV 7 esetben állapította meg foglalkoztatási, 2 esetben pedig reklám-összeférhetetlenség fennállását” – közölte Gombási Izabella jogi vezető.
Hozzátette: a Magyar Televízió maga nem hozza nyilvánosságra, kik végeztek összeegyeztethetetlen munkát másutt, hanem arra törekedett és törekszik, hogy felszámolja, illetve megelőzze ilyen helyzetek kialakulását. Ami a tételes szabályokat illeti: a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat a foglalkoztatási összeférhetetlenségről szólva például kimondja, hogy a belső munkatársak más műsorszolgáltatónál műsorkészítőként nem dolgozhatnak, külsősök pedig más műsorszolgáltatónál nem végezhetnek olyan tevékenységet, amely azonos vagy hasonló jellegű, mint az MTV-nél végzett munka.
A politikai összeférhetetlenségi szabályok szerint az MTV munkatársai, jogviszonyuktól függetlenül, munkahelyükön kívüli társadalmi, gazdasági, politikai, közéleti tevékenységükkel nem veszélyeztethetik a közszolgálati televízió pártatlanságát, annak megítélését. A reklám-összeférhetetlenségi szabályok szerint a munkatársak – kulturális ajánlat kivételével – reklámokban nem szerepelhetnek.
Ami magát az összeférhetetlenségi vizsgálatot illeti: a munkahelyi vezetők a vélelmezett vagy feltárt tények ismeretében kérhetik a jogi osztálytól az összeférhetetlenségi helyzet részletes elemzését, vagy kezdeményezhetik az MTV elnökénél az Etikai Bizottság vizsgálatát. Az összeférhetetlenség megállapítása után felszólítják az érintetteket, szüntessék meg tevékenységüket. Akik ezt megteszik, továbbra is dolgozhatnak a Magyar Televíziónál.
Az átfogó összeférhetetlenségi vizsgálat lezárult, de folytatódik konkrét esetekben, ha az MTV tudomására jut, hogy bármely belső vagy külső dolgozó összeegyeztethetetlen tevékenységet végez. „A közszolgálati televízió érdeke, hogy az alkalmazottainál ne forduljon elő politikai, reklám, foglalkoztatási, vagy gazdasági összeférhetetlenség” – mondta erről a jogi vezető. A Magyar Televízió igyekszik megelőzni újabb összeférhetetlenségek kialakulását. „Az újonnan belépő munkavállalóknak szerződéskötéskor már külön is nyilatkozniuk kell arról, hogy betartják a Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzat összeférhetetlenségi előírásait. A munkaszerződésekben nevesítjük és rögzítjük a konkrétumokat” – tette hozzá Móriczné Zvornik Csilla humánerőforrás igazgató.