"Elsőként áldozták fel a gazdaságosság oltárán"
Szili szerint a közösség fontosságára tanít a bányászat
A közösség fontosságát tanulhatja meg a 21. század embere a bányászoktól és a bányászattól Szili Katalin, az Országgyűlés szocialista elnöke szerint, aki erről egy bányásznapi ünnepségen beszélt vasárnap Pécsett.
2009.09.06 17:23MTI"A bányászok tudták, mit jelent egy közösség, miként lehet és kell egymást tisztelni, egymásra támaszkodni és egymásra vigyázni minden pillanatban, hiszen a társak élete olyan fontos volt, mint a maguké - fogalmazott a házelnök. Úgy vélte: a bányászatot a rendszerváltozás idején szinte elsőként áldozták fel a gazdaságosság oltárán, képviselőitől ugyanakkor megtanulhatjuk, hogyan figyeljünk egymásra, hogyan legyünk szolidárisak, legyen szó egy család, egy városrész vagy egy város közösségéről.
"Egy közösség számára ma azonban a biztonság a legfontosabb. Túl azon, hogy óvjuk egymást, figyelnünk kell arra is, hogy a hétköznapok biztonsága, a megélhetés biztonsága a közösség valamennyi tagja számára biztosított legyen" - jegyezte meg.
Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy az M6-os autópálya jövőre elkészülő Dunaújváros-Szekszárd-Bóly-Pécs szakasza, valamint a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program munkahelyeket, gyarapodást jelent a városnak és lakóinak. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere arról szólt, hogy a Mecsekben mintegy 200 éven át folyt kőszén- és 40 éven keresztül uránbányászat, amely a város gazdasági és kulturális fejlődéséhez egyaránt hozzájárult.
"Bár a bányászat befejeződött, kultúrája tovább él, s mindaddig ünneplik, ameddig ezt a közösség igényli" - mondta. A politikus szerint a mecseki bányákat a gazdaságtalan termelés miatt évekkel ezelőtt bezárták, de nem kizárt, hogy a modern technológiák alkalmazásával, évtizedek múlva, folytatódhat a megmaradt szén- és uránvagyon kitermelése.