Megkezdődött a Fidelitas tisztújító kongresszusa
Orbán: Történelmi léptékű feladat vár a fiatalokra
Új elnököt választ a Fidelitas Miskolcon szombaton tisztújító kongresszusán; a tanácskozást videóüzenetben köszöntötte Orbán Viktor, a Fidesz elnöke.
2009.06.20 12:08MTITörténelmi léptékű feladat vár a fiatalokra - mondta a Fidesz elnöke. Nem gondoltam volna 1990-ben, hogy húsz évvel később a politikai pálya felé orientáló fiataloknak ugyanazt a harcot kell és érdemes megvívniuk, "amit mi azt hittük, hogy végérvényesen megvívtunk" - hangoztatta. Kijelentette: a szabad Magyarországért végzett munkájukat az idő nem ítélte elég súlyosnak, az egész rendszerváltást kisiklatták, "ki kell egyenesíteni ezt az ösvényt", mert amelyen most járunk, azon nem érkezünk meg a szabad Magyarország világába.
Abban bízom, hogy a szabadság ma legalább annyira hevíti az ifjúságot, mint húsz évvel ezelőtt az akkoriakat - tette hozzá. Hiszek abban, hogy a lényeg nem változott, a fiatalok továbbra is a nagy álmok, a fényes jövő, a szép jövő letéteményesei lesznek, hiszek abban, hogy a fiataloknak a továbbiakban maguknak kell kijelölniük saját jövőjüket, annak azonban örülünk, ha megfontolják érveinket, és visszaigazolják azt, amit mi sok munkával elértünk, építettünk fel - mondta Orbán Viktor, aki arra bíztatta az ifjúságot, hogy fogadja el azokat a határokat saját életük határaként, amit "mi jelöltünk ki a mi életünk határainak".
A határ a csillagos ég, a szabad Magyarországért kell harcolni, bár az ellenfelek változtak, de lényegében ugyanazok, akik 1989-1990-ben voltak. Azt a munkát, amit mi nem tudtunk elvégezni, azt most együtt kell elvégeznünk, ha nem akarjátok, hogy az egész később rátok maradjon. Ezt a munkát maradéktalanul, egyszer, s mindenkorra visszafordíthatatlanul kell elvégezni - fogalmazott a Fidesz elnöke. Orbán Viktor videóüzenetében azt is elmondta: a Fidelitast azért hozták létre, hogy a jobboldali, konzervatív kereszténydemokrata gondolkodású fiataloknak is legyen hol jól érezni magukat.
Az ifjúsági szervezet immár évek óta "rendelkezésünkre bocsát" olyan fiatalokat, akiket mi "be tudunk fogni", akiknek hasznát az országos és a nemzetközi politikában vehetik.