Érvényes, de eredménytelen volt a szavazás

Nem választották meg a Legfelsőbb Bíróság elnökét

Ismét nem választotta meg az Országgyűlés Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének hétfőn; 184-en szavaztak igennel és 108-an nemmel.

2009.06.15 17:26MTI

A Fidesz-KDNP tiltakozása jeléül kivonult a plenáris ülésről, az MSZP kérésére pedig összehívták a házbizottság rendkívüli ülését, amelynek idejére szünetet rendeltek el. Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját Sólyom László már 2008 májusában jelölte erre a posztra, a jelölt akkor sem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados parlamenti támogatást.

Az elnöklő Mandur László a titkos szavazás után bejelentette, hogy 346 képviselő adta le szavazólapját, ebből 54 érvénytelen szavazat volt, 292 pedig érvényes: 184 igen és 108 nem voks. Miután Mandur László közölte, hogy a szavazás érvényes, de eredménytelen volt, így Országgyűlés nem választotta meg Baka Andrást a Legfelsőbb Bíróság elnökének, Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője kért szót. Azt mondta: ezen körülmények között a Fidesz-KDNP frakciószövetség a határozathozatalokban a hétfői napon tiltakozása jeléül nem kíván részt venni.

Miközben a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak a teremből, Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője kért szót, és azt mondta: szégyen, amit a Fidesz-frakció tesz, "ekkora hazugságot régen nem látott a Ház". Szerinte megdöbbentő, amit a fideszes képviselők tesznek, ezért azt kezdeményezte, hogy azonnal hívják össze a házbizottság rendkívüli ülését, és ha a Fidesz-frakció ennyire fel van háborodva, akkor adjon lehetőséget arra, hogy nyílt - gombnyomásos - szavazással döntsenek a főbírójelöltről.

Hozzátette: az MSZP nem véletlenül kezdeményezte ezt hétfőn, éppen azért kérték, hogy kiderüljön, "ki hazudik ebben a Házban". "Ezzel a kivonulással számunkra egyértelművé vált, hogy a Fidesz" - mondta. Az elnöklő Mandur László ezután bejelentette, hogy összehívja a házbizottság rendkívüli ülését, és szünetet rendelt el. Hétfőn, a szavazás előtt Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese azt közölte, hogy a Fidesz és a KDNP ahogyan eddig is, most is támogatja majd a köztársasági elnök jelöltjét.

Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője a képviselőcsoport hétfői ülése után szintén azt mondta, hogy az MSZP-frakció támogatja Baka András megválasztását, és közölte, hogy a szavazás alól egy frakciótag sem kért felmentést, azaz a képviselőcsoport egyhangúlag fogja támogatni Sólyom László jelöltjét. Az SZDSZ-frakció azt közölte, hogy javasolja a képviselőinek, támogassák Baka András főbírójelölt megválasztását, de a javaslat nem kötelező érvényű, a politikusok a lelkiismeretüknek megfelelően dönthetnek.

Még a hétfői ülésnap kezdete előtt tartott rendkívüli házbizottsági ülés után Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTI-nek azt mondta: az MSZP azt javasolta, hogy titkos helyett nyílt szavazáson válassza meg az Országgyűlés Baka Andrást, ezt azonban a többi három frakció nem támogatta.

A fideszes politikus elmondta: az MSZP a kezdeményezést azzal indokolta, hogy már úgyis ismert minden párt Baka Andrással kapcsolatos álláspontja, ezért lehet nyílt szavazást is tartani. Répássy Róbert szerint ugyanakkor erre nincs lehetőség, mert a házszabálytól eltérést eljárási, felszólalási, tárgyalási kérdésekben lehet ugyan alkalmazni, de ilyen, garanciális kérdésekben nem.

Hangsúlyozta: a titkos szavazás ebben az esetben egy garanciális, a főbíró pártatlanságát biztosító szabály, amelynek az az értelme, hogy egy kétharmaddal megválasztott, független tisztségnél ne lehessen utólag a politikai támogatottságot mérlegelni. A Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy vélte: ezzel a "színjátékkal" a szocialisták csak azt akarták bizonyítani, hogy teljes mellszélességgel Baka András mellett állnak, holott szerinte - csakúgy, ahogyan egy évvel ezelőtt sem támogatták - most sem fogják a jelöltet megszavazni.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.