MÁV-VDSZSZ: 0-0
Eredménytelen egyeztetés a MÁV-START és a VDSZSZ között
Eredménytelenül zárult az egyeztetés a szakszervezet követeléséről vasárnap délelőtt a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-START Zrt. között. A MÁV-START és a VDSZSZ hétfőn 16 órakor folytatja a tárgyalást.
2008.02.03 14:45MTIA VDSZSZ azt követeli, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többletbérfejlesztést kér a megajánlott 6,9 százalék mellett a kiszervezett MÁV-társaságok dolgozóinak, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. munkavállalóinak a kiszervezés időpontjától, a MÁV-START esetében 2007. július 1-ig, visszamenőleg.
Gaskó István, a VDSZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: alaptalan a MÁV-START hivatkozása, hogy az üzleti tervben nincs fedezet a 10 százalék többletbéremelésre, hiszen a MÁV START-nak még nincs is elfogadott üzleti terve. Utalt arra, hogy a MÁV-START felügyelő bizottsága meg sem tárgyalta a készülő üzleti tervet, amelyet csak a felügyelő bizottság véleményével lehetne felterjeszteni a tulajdonosnak.
A VDSZSZ elnök szerint az üzleti terv tervezetében vannak olyan tartalékok, amelyek elegendőek lennének a többlet 10 százalék bérfejlesztéshez. Mint mondta: a január 15-i tárgyaláson már előzetesen megállapodtak a MÁV-START-nál a 10 százalékos bérfejlesztési igény kielégítéséről különböző technikákkal, de ezt a MÁV-START tulajdonosa nem engedélyezte. Az a megoldás mintegy 1,1 milliárd forintba került volna a MÁV-START-nak, aminek fedezete a tartalékok között benne lehetne az üzleti tervben.
Gaskó István kifogásolta, hogy a MÁV-START mintegy 200 millió forintot költ jogi szolgáltatás megvásárlására, miközben jogi szervezete, a MÁV Zrt.-nek pedig jogi igazgatósága van, továbbá indokolatlan szakértői megrendelésre tartalékolnak forrást a készülő üzleti tervben.
A MÁV autóbusz-szolgáltatási vásárlásával kapcsolatosan a szakszervezeti elnök úgy vélekedett, hogy a MÁV mindenkinek fizetni akar, csak a vasutasoknak nem; ha azoknak a buszoknak a megrendelési díjait, amelyekkel esetleg kiváltanák a vasutat, odaadnák a vasutasoknak, akkor nagy valószínűséggel megállapodást lehetne kötni.
Látszik, hogy politikai erőfelmérés folyik - vélekedett Gaskó István. Hozzátette: a közlekedési miniszter, akivel megállapodtak valamilyen tulajdonszerzési lehetőségben a vasutasok számára MÁV Cargo privatizációja kapcsán, hetek óta nem áll ki, hogy igent vagy nemet mondjon.
"Felszólítjuk a volt és a jelenlegi közlekedési miniszter, hogy álljanak ki, és mondjanak véleményt, és ne nézzék hidegvérrel azt, ami a vasúti közlekedésben a sztrájk miatt kialakult" - mondta Gaskó István.
A VDSZSZ követelései alátámasztására február 1-jén, péntek hajnal 3 órakor meghatározatlan idejű munkabeszüntetésbe kezdett, amit délután 12 órakor felfüggesztett. A szakszervezet a sztrájk felfüggesztésekor bejelentette: ha nem születik megállapodás a tárgyalásokon, akkor legkésőbb hétfőn, akár nulla órától folytatódhat a határozatlan idejű sztrájk.
A MÁV-START közölte, hogy elfogadhatatlannak tartják a szakszervet követelését, és kész a további egyeztetésekre.