Filló küzd a szakmunkásokért

Újra benyújtják a szakmunkás-ösztöndíjról szóló javaslatot

Az MSZP képviselői önálló indítványként a lehető leghamarabb újra benyújtja a szakmunkás-ösztöndíj bevezetéséről szóló törvénymódosító javaslatot - mondta pénteken Budapesten Filló Pál.

2008.12.19 11:14MTI

Az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista alelnöke sajtótájékoztatóján reményét fejezte ki, hogy így az ösztöndíjat az eredetileg tervezett időpontban, jövő ősszel legalább a hiányszakmákban be lehet vezetni. Emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés már tárgyalta a szakképzési törvény módosító javaslatát, de az nem kapta meg a szükséges többséget. 

Az előterjesztés szerint a regionális fejlesztési és képzési bizottságok által kijelölt hiányszakmákban a szakmunkástanulók jövő ősztől, a tanulmányi eredménytől függően, 10-30 ezer forintig terjedő ösztöndíjat kaphattak volna. A képviselő sajnálatát fejezte ki, hogy a Fidesz "sajnálja a pénzt a fiatalok szakmunkás-ösztöndíjára". 

Érdekes párhuzamnak nevezte, hogy a lényegesen nagyobb összegről szóló bankmentő csomagot sikerült konszenzussal elfogadni, de - mint mondta - "úgy tűnik, hogy a szegény szakmunkástanulók érdekében nem tudtak megszólalni azok a telefonok, amelyek a bankok ügyében úgy tűnik, hogy megszólaltak". 

Hozzátette: a szakmunkások támogatása hosszú távú ügy, hiszen csaknem harmincezer fiatalt érint. A képviselő kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ösztöndíj bevezetésére szolgáló több mint másfél milliárd forint rendelkezésre áll.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.