A köztársasági elnök Dél-Amerikában
Sólyom László: érdekünk a kapcsolatok erősítése Latin-Amerikával
Magyarországnak alapvető érdeke, hogy a múltbeli szélesebb kapcsolatok hagyományaira alapozva fejlessze, intenzívebbé tegye együttműködését Latin-Amerika demokratikus országaival, így Ecuadorral, Chilével és Peruval is - jelentette ki Sólyom László.
2008.09.25 07:35MTIA köztársasági elnök Ecuadort, Chilét és Perut érintő latin-amerikai körútjának tapasztalatait összegezte hivatalos megbeszéléseinek utolsó állomásán, Limában szerdán este - közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban - magyar újságíróknak nyilatkozva.
Sólyom László még a volt inka birodalom fővárosába, Cuzcóba, s Machu Picchu romvárosba is ellátogat, s a tervek szerint vasárnap érkezik vissza Budapestre. Dél-Amerika fontosabb része a világnak, mint ahogy az a magyar közvéleményben él, feljövőben lévő földrészről van szó, amely nagyon szépen egyensúlyoz az EU, az Egyesült Államok és a csendes-óceáni térség között: kötődik mindenhova gazdaságilag, kulturálisan, s az az érdeke, hogy maga is integrálódjon és ellensúlyt képezzen ezekkel a nagy tényezőkkel szemben - jelentette ki Sólyom László.
A kétoldalú együttműködés egykor erős szálaira mindenütt jól emlékeztek, kezdeményezéseinket mindenütt jól fogadták. A gazdasági kapcsolatok élénkítése a köztársasági elnök által felkeresett mindhárom országban napirenden van. Egészen konkrét eredmény, s talán meglepő is Sólyom László szerint, hogy milyen sokan érdeklődtek a magyar oktatás, a magyar tudomány iránt, mennyire szeretnének diákokat küldeni Magyarországra. Elsősorban posztgraduális képzésekre, egyetemi fokozatok megszerzésére, továbbá érdeklődtek a középiskolai oktatás módszertana iránt is, s szeretnének országukba hívni magyar tudósokat is. E területeken Magyarországnak tényleg vannak minőségi tartalékai, tudunk mit kínálni, s nagyon is fontos lenne mindezt kihasználni. Sólyom László szerint figyelemre méltó az is, hogy az európai integrációban szerzett magyar tapasztalatok nagyon jól hasznosíthatók a vendéglátók megítélése szerint.
Az EU és Dél-Amerika kapcsolataiban fontos lenne, hogy uniós részről ne egy csomagban kezeljék ezeket az országokat, hanem külön-külön vegyék figyelembe mindegyiknek a felkészültségét, érettségét - ezt támogatja is Magyarország. Akárcsak azt, hogy az EU-ba való illegális bevándorlás kérdésében most hozott szigorú szankciók ne terjedjenek ki automatikusan ezekre az országokra, hiszen az EU nem velük szemben hozta ezeket az intézkedéseket.
Környezetvédelmi kérdéseket érintve a köztársasági elnök kiemelte, hogy Dél-Amerika magatartása döntő a Föld jövője szempontjából. Itt a biodiverzitás, vagyis a fajok sokfélesége egészen rendkívüli, óriási tartalékok vannak a természetben, ugyanakkor annak pusztítása - például az esőerdők kivágása - nagyon is konkrét veszély a kontinensen.
Sólyom László szavai szerint latgin-amerikai partnerei örömmel fogadnak minden olyan kezdeményezést, amely az ökológiai mozgalmakat segíti a közvetlen gazdasági érdekek és a jövő nemzedékeinek védelme közötti küzdelemben. A magyar államfő örömmel nyugtázta, hogy a "zöld elnökök hálózata" kezdeményezést mindhárom általa felkeresett országban rendkívül nagy érdeklődéssel fogadták, s nagy az esélye annak, hogy a három országból legalább két elnök el fog jönni jövőre Budapestre a tudományos világfórumra, ahol a zöld elnökök szervezetten is találkoznak.
Kapcsolódó írások:
- Sólyom: A legjobb befektetés diákokat hozni Magyarországra
- Chilében folytatta latin-amerikai körútját Sólyom László
- Sólyom László: Ecuador Latin-Amerika kapuja lehet Budapest számára
- Repülőgép hiba miatt késik Sólyom László ecuadori látogatása
- Sólyom: a legmagasabb szinten is jelen van a magyarellenesség Szlovákiában