Pályázat

Magyar település marketingkampánya versenyez a KAP európai díjáért

A Nánási portéka elnevezésű, helyi védjegy és márka kialakítását szolgáló kampány, a magyar programok közül egyedüliként, bekerült az európai Közös Agrárpolitika (KAP) Kommunikációs Díj esélyesei, a legjobb három közé .

2015.01.15 00:30MTI
Facebook/Nánási Portéka

 A hajdúnánási márka megalkotása a város tanyafejlesztési programban nyertes pályázatának megvalósítását is szolgálta, amelynek egyik célja a helyi, termeléssel foglalkozó gazdák kedvezőbb gazdasági helyzetbe hozása volt - közölte a projektben közreműködő EMKA Tanácsadó Kft. stratégiai igazgatója,  Herperger Babett.

Hozzáfűzte: a kampányban például felkutatták az általuk azonosított 68 potenciális gazdát, akik közül 46 termelő a Nánási portéka mögé állt és a védjegy képviseletében árusítja termékeit.

A hajdúnánási termékek piacra jutását, megismerését segítő marketingkampányt "A közösség/nyilvánosság felé való kommunikáció" kategóriában nevezték, a KAP díjátadó január 29-én, Brüsszelben lesz - tájékoztatott a társaság.

A stratégiai vezető elmondta, a bíráló bizottság megítélése alapján a projekt egyik erőssége, hogy rövid idő alatt, minimális költségvetésből ért el eredményt. Míg egy hasonló, helyi termékvédjegy esetében 1000 érintettből átlagosan 0,4 gazdát sikerült bevonni, a Nánási portéka projektben ez az arány 2,6 volt - tette hozzá.

Herperger Babett rámutatott: a programnak köszönhetően átlagosan 64 százalékkal emelkedett a csatlakozott termelők forgalma, akik - szintén a projekt keretében - az újonnan épült, helyi termelői piacon is kereskedhetnek.

A stratégiai vezető értesülése szerint a zsűri többek között azért juttatta az elsők közé kampányukat, mert másolhatósága miatt országosan kiterjeszthető, valamint nemcsak a kínálati, hanem a keresleti oldal ösztönzésére is koncentrált.

A mintegy 17 ezer fős Hajdú-Bihar megyei települést segítő projekt 2013-ban indult és összesen 50 millió forint támogatásból valósult meg.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.