Mással akarjuk ezt csinálni
Mandur László: a szakértői kormány burkolt üzenet
A szakértői kormány létrehozásának szándéka burkolt üzenete annak, hogy mással akarjuk ezt csinálni - mondta Mandur László, az Országgyűlés alelnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn, annak kapcsán, hogy Fodor Gábor SZDSZ-elnök közölte: a szakértői kormányról akar tárgyalni a miniszterelnökkel.
2008.09.08 07:57MTI"Az igazi kérdés, az, hogy az ország előtt lévő kihívásokra van egy megfelelő válaszunk" - fogalmazott a szocialista politikus a kormányfő által vázolt programra utalva.
Mint mondta, egy szakértői kormánynak is többséget kell szereznie a parlamentben.
"Beszéljük meg a programot. Amíg nem jutunk ezen túl, addig nem tudjuk megmondani, hogy a szakértői kormány mihez kapna többséget" - hívta fel a figyelmet. Gyurcsány Ferenc letett egy dolgozatot az asztalra, amelyben "benne vannak az irányok (...), van miről beszélni" - hangsúlyozta Mandur László. Mint mondta, ha beszélnek erről a programról, akkor "kijöhet egy olyan pont, aminek az eredményeképpen azt lehet mondani, hogy szakértői kormány", vagy másképp oldják meg, például külső támogatással.
Állapodjunk meg arról, hogy mihez lehet többséget szerezni a parlamentben - tette hozzá Mandur László. "Számtanba nem mennék bele" mondta arra a kérdésre, hogy a költségvetést keresztül tudja-e vinni a kormány az Országgyűlésen, ha az SZDSZ-szel nem tudnak megegyezni. Sok "ha" van ebben a kérdésben - fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy számítanak-e "kiszavazó" képviselőkre, Mandur László úgy válaszolt: "nem biztos (...), lehet, hogy tényleg meg lehet egyezni", erre több hónap van még.
Kapcsolódó írások:
- Évadnyitó frakcióülést tart az MSZP
- Az MSZP vezetésének támogatását még élvezi Gyurcsány?
- Megfenyegették az MSZP frakciójából kilépő önkormányzati képviselőt Szombathelyen
- Az MSZP szerint új politikai keret kell az együttműködéshez
- Gyurcsány vezetésével aligha képzelhető el egy harmadik MSZP -SZDSZ-koalíció az ÚMSZ szerint