Az elmúlt évben
Pintér: eredményesebb volt a rendőrség, nőtt a felderített esetek száma
"Eredményesebb volt a rendőrség az elmúlt egy évben, amit az is mutat, hogy mind az emberölések, mind pedig közterületen elkövetett bűncselekmények száma csökkent, míg a felderített esetek száma növekedett."
2013.05.28 12:09MTI
Pintér Sándor tárcavezető az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának ülésén beszámolójában elmondta: a felmérések alapján az állampolgárok megítélése szerint javult a közbiztonság Magyarországon.
Kiemelte: a büntetés-végrehajtási intézetekre ugyan túlzsúfoltság jellemző, de próbálják ezt enyhíteni. A fő cél, hogy ezek az intézetek az elítéltek foglalkoztatásával tartsák el magukat, és ennek érdekében jelentős előrelépéseket tettek. Példának okáért egy olyan péküzemet adtak át, amely 9 ezer embert lát el.
Pintér Sándor kifejtette: a családon belüli erőszak problémájára oda kell figyelni, 2012-ben 6390 eset volt, az előző évben pedig 6382, így minimális az emelkedés. Az áldozatokat tekintve sem történt nem nagy változás: 75 százalékban nők, 25 százalékban férfiak sérelmére követték el ezeket a bűncselekményeket - közölte.
Megjegyezte: igyekeznek államigazgatási szerveket, például a gyámügyet is bevonni a helyzet kezelésébe. A balesetek minden fajtája esetében csökkenés tapasztalható, ennek oka az is, hogy a bírságolási gyakorlat jelentős mértékben változott - vélekedett a belügyminiszter. Zagyva György Gyula (Jobbik) kérdésére hozzátette: a rendőrök a jelenlegi törvényeket megfelelően alkalmazzák, a közlekedési táblákat azonban nem a rendőrök helyezik ki, ők csak szabályokat tartatják be.
Az uzsora-bűncselekményekkel kapcsolatban a tárcavezető hangsúlyozta: 2012-ben 378 ilyen jellegű bűncselekmény volt, az esetek jelentős részében az elkövetők előzetes letartóztatásba kerültek. Kulcsár Gergely (Jobbik) érdeklődésére elmondta: az eljárás során a tanúk gyakran visszavonják a vallomásukat, 76 százalékban mégis eredményesek voltak az eljárások.
Szabó Timea (független) hozzászólásában azt mondta: "megalázzák a tanárokat új iskolaőri rendszerrel". A belügyminiszter emlékeztetett: az iskolarendőrség gondolata először azért merült fel, hogy megelőzzék a közlekedési baleseteket az iskolák közelében. A másik ok, hogy kábítószerárusok jelentek meg az iskolák környékén.
A tanárok gyakran kérnek segítséget, hogy biztonságot teremtsenek az iskolákban - mondta. Hozzátette: az iskolán belüli erőszakot és kábítószer-kereskedelmet meg kell akadályozni. Ugyancsak a független képviselő kérdésére mondta el Pintér Sándor azt is, hogy a kiskorúak előzetes letartóztatása csak kiemelt bűncselekményekben, meghatározott esetekben lehetséges, de amikor egy diák megöl a másikat, indokolt.
Wittner Mária (Fidesz) érdeklődésére a belügyminiszter kifejtette: tüntetést rendőri eszközökkel feloszlatni nem kellett az elmúlt évben, mert a megelőző munka és a helyszíni rendőri fellépés megfelelő volt. A Fidesz székházánál szervezett demonstrációról közölte: a közterületen történt tevékenységet a rendőrség ellenőrizte, magánterületen azonban csak igény esetén avatkozhat be, és ilyen kérés nem érkezett.
Varga László (KDNP) kérdésére a tárcavezető arról is beszélt, hogy a benzinkutakat fizetés nélkül elhagyók esete valóban probléma, ezért együttműködést kezdeményeztek a nagyobb benzinkútkezelőkkel, így a Mollal, hogy rendszámfelismerő rendszer kiépítésével szorítsák vissza az ilyen bűncselekményeket. Lendvai Ildikó (MSZP) arról érdeklődött, hogy a kényszervallatás enyhébb formái, "az egy-kétpofonos" esetek mennyire elterjedtek.
A belügyminiszter hangsúlyozta: minden olyan esetet, amikor egy rendőr bűncselekményt követ el, parancsnoki vizsgálat követ - közölte. Kulcsár Gergely kérdésére a tárcavezető kijelentette: jelentős illegális migráns- és menekülthullám érte el az országot. Ezért volt szükség a menedékjogi őrizet bevezetésére, a menedékkérők őrizetbe vételi lehetősége az EU-ban létező gyakorlat. Mivel a táborok megteltek, újabb zárt és nyílt táborokat akarnak létrehozni - jegyezte meg.
A jobbikos képviselő a hétvégi DVSC-Ferencváros futballmérkőzésen alkalmazott rendőri fellépésről is kérdezte Pintér Sándort, aki úgy válaszolt: a kialakult garázda magatartást akarta kezelni a rendőrség, és hamarosan elkészül a jelentés a történtekről. Sajtóhírek szerint a vasárnapi bajnoki mérkőzés után egy rendőri beavatkozás során rosszul lett egy kilencéves kislány, vélhetően a szemébe kerülő könnygáztól.
Az FTC honlapján az olvasható, hogy a klub írásbeli indoklást kér a rendőrségtől a beavatkozás okáról. A belügyminiszter beszámolóját a bizottság 12 igen, 3 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett elfogadta.
Kapcsolódó írások:
- Izsáki rendőrök ügye - véget ért a vizsgálat
- Pintér: elindul az iskolarendőrség
- Orbán utasította Pintért, akadályozza meg az anticionista rendezvényt
- Orbán ismételt utasítása Pintérnek: ne engedélyezze a motoros felvonulást
- Izsáki rendőrök - Pintér nem meneszti az országos rendőrfőkapitányt
- Havazás - nyilvánosságra hozták a BM kimutatását
- Rendkívüli hóhelyzet - Pintér: az érintett állampolgárok jónak ítélték meg a mentést
- Pintér: egymilliárd forint a polgárőrségeknek 2014-ben
- Pintér: rendkívüli összefogás kellett a gyors intézkedéshez
- Párbeszéd Magyarországért: Pintér és Bakondi mondjon le!