A bank javára döntöttek
Újabb ítélet: nem uzsoraszerződés a devizahitel
A törvényszéki ítélet szerint a szerződés egyetlen szempontból sem tisztességtelen; a vételi, eladási árfolyam alkalmazása lehetséges, a közötte lévő árfolyamrés nem költség, a szerződést érthetően fogalmazták meg, és egyik fél sem láthatta előre az árfolyam nagymértékű változását.
2013.03.05 20:54MTIA Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be kedden az Origo. Az adósok azt szerették volna elérni, hogy a bíróság tekintse uzsoraszerződésnek az OTP-vel kötött szerződésüket, és mondja ki, hogy az a jó erkölcsbe ütközik, és ezért érvénytelen.
A szolnoki bíróság azonban a bank javára ítélt, így a devizahiteleseknek 100 ezer forint perköltséget is ki kell fizetniük. A hírportál azt írja: a hozzájuk eljuttatott törvényszéki ítélet szerint a szerződés egyetlen szempontból sem tisztességtelen; a vételi, eladási árfolyam alkalmazása lehetséges, a közötte lévő árfolyamrés nem költség, a szerződést érthetően fogalmazták meg, és egyik fél sem láthatta előre az árfolyam nagymértékű változását.
Az Origo ezzel kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy az úgynevezett árfolyamrés miatt éppen az OTP ellen is született már két jogerős ítélet, "tehát nyilvánvalóan nincs egységes álláspont a hasonló ügyek jogértelmezésében".
Kapcsolódó írások:
- Doubravszky: halasztást kért a bankszövetség a devizahitelek ügyében
- Emmi: a kormány tárgyal az egyházak devizahiteleiről
- Devizahitelesek kontra AXA Bank - megkezdődött a polgári per
- Az NGM támogatja a moratórium meghosszabbítását
- A bankszövetség nem támogatja a kilakoltatási moratórium fenntartását