Félt eljönni a feljelentő a tárgyalásra?

Megszüntették a magánvádas eljárást is Pars Krisztiánnal szemben

Megszüntette a bíróság a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétsége miatt indított magánvádas eljárást is, mert a feljelentő nem jelent meg a tárgyaláson - erősítette meg az olimpiai bajnok kalapácsvető.

2013.02.25 14:10MTI

Soha nem tekintette "ügynek" az ellene felhozott vádat, hiszen nem ütötte meg a postást - nyilatkozta a sportoló.

Pars Krisztiánt szeptember 21-én állította elő a rendőrség garázdaság gyanújával, mert egy szabálytalan parkolás miatti szóváltás után állítólag bántalmazott egy postai dolgozót. A portoló ezt mindvégig tagadta, korábbi nyilatkozataiban úgy fogalmazott, hogy ha valóban megütötte volna, akkor a férfi nem könnyű - csak bőrpírral járó - sérülést szenvedett volna.

A rendőrség vádemelést javasolt, az ügyészség viszont megszüntette a nyomozást, mert a beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizárólag nem látta megállapíthatónak, hogy a garázdaság vétségét elkövette a sportoló.

Az ügy magánvádas feljelentés alapján a bíróságon folytatódott, a tárgyaláson azonban nem jelent meg a feljelentő, így a bíróság ejtette a vádat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.