Hogyan lehet felvállalni a társadalmi törekvéseket
A kormány nem húzza ki 2010-ig - állítja a szociológus
A jelenlegi magyar kormány nem tud hivatalban maradni 2010-ig, hanem kénytelen lesz alávetni magát az előrehozott választásoknak - vélekedett Hegedűs Zsuzsa Párizsban élő szociológus kedden egy brüsszeli kerekasztalvitában.
2008.05.07 06:41MTIA vita abba a sorozatba illeszkedett, amelyet Schöpflin György, a Fidesz listáján az Európai Parlamentbe került képviselő indított hónapokkal ezelőtt, abból az alkalomból, hogy az idén lenne százéves A Nyugat című, híres irodalmi folyóirat. A mostani beszélgetés vendége, Hegedűs Zsuzsa szerint mesterséges kategorizálás következménye az a hiedelem, hogy a magyar társadalom "szekértáborokba osztott".
Szerinte a legutóbbi népszavazás nem a bal- és a jobboldal közötti erőpróba volt, mert egyfelől a jelenlegi kormánypárt nem baloldali, hanem a nyolcvanas években szerzett kapcsolatait felhasználó "aranyifjak" vezetése alatt áll, másfelől pedig a népszavazáson a társadalom önszerveződésének az ereje mutatkozott meg, "ma a társadalom diktál", és szerinte "a Fidesz azon dolgozik, hogy a társadalmi törekvéseket hogyan lehet felvállalni".
A szociológus annak a véleményének adott hangot, hogy Magyarországon a rendszerváltás előtt az egyéni boldogulási stratégiára épülő emancipációs folyamat zajlott le, szemben például Lengyelországgal, ahol a Szolidaritás már a nevében is hordozta a közösségi aktivitás fontosságát. Ezért is lát különös jelentőséget abban, hogy a népszavazási előkészületek során megmutatkozott az önzetlen civil szerveződések szerepe.
Úgy vélekedett, hogy a jelenlegit felváltó új kormánynak először is pontos elszámolást kell majd készíttetnie a közpénzekről. Az önkormányzatoknak helyben kell majd választ találniuk azokra a kérdésekre, hogy miként használják fel a minden bizonnyal nagyon szűkös megmaradt forrásokat. Szerinte az ipari társadalom utáni "tudástársadalomban" nem lehet önmagában a GDP (a nemzeti össztermék) a fejlődés fokmérője - azt is nézni kell, mennyit fektetnek be a tudás gyarapításába.