Színvonalromlástól tart a PDSZ
Tíz év múlva nem lesz pedagógus?
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke kijelentette: nincs több bezárható iskola Magyarországon, és nincs több elbocsátható pedagógus sem a közoktatás színvonalának romlása nélkül Magyarországon.
2011.09.01 20:07MTIMendrey László a köznevelési törvény tervezete kapcsán fejtette ki álláspontját, és üdvözölte, hogy a kormány megtárgyalta és elfogadta a törvényjavaslat koncepcióját. Hozzátette: csak kiszivárgott információkból tudnak véleményt formálni, ugyanis nem ismerik a koncepció szövegét.
Három területet említett ezen információk alapján, amelyekben mindenképp egyeztetés szükséges: az állam szerepvállalását az oktatási intézményekben, a pedagógusok kötelező "bent tartózkodásának" 32 órában történő meghatározását, valamint az egész napos oktatás megszervezését.
Úgy fogalmazott: korábban az illetékes vezetők azt mondták, a megemelt terheléseket, követelményeket kizárólag a pedagógusok életpályamodelljével egy időben kívánják életbe léptetni. A helyzet azonban jelenleg úgy néz ki, hogy előbb a szigorúság jön és a követelmények - jelentette ki.
Példaként említette a már bejelentett várható 9 százalékos létszámleépítést is, amely szerinte nagyjából alátámasztja azokat a tavasszal tett korábbi kijelentéseket, hogy akkor lehet bevezetni a pedagógus-életpályamodellel járó magasabb béreket, ha ezt a pedagógustársadalom kitermeli. "Ezt határozottan visszautasítjuk" - tette hozzá.
Annak a véleményének adott hangot, nagyon oda kell figyelni, milyen intézkedések születnek és milyen törvényt fogad el a parlament, mert - mint mondta - attól tart, rövid távú célokért hosszú távon teszik tönkre a közoktatást. "Az oktatás soha nem a rapid megoldásoknak a színtere", hosszú távú, előrelátó gondolkodásra van szükség - fogalmazott.
Szerinte minden kormány, minden politikai párt a választási ciklusok fordulóján elkezdi hangoztatni, hogy az oktatásba való befektetés a legfontosabb, az elsődleges, "majd amikor hatalomra kerülnek, amnéziába esnek". Legelőször a közszférához nyúlnak, a közoktatáson, és egyéb hasonló területeken csorbítanak - sorolta Mendrey László.
Nagyon nehéz helyzetben van ma a pedagógus és a pedagógustársadalom, ha csak az életkori viszonyokat, sajátosságokat tekintjük. A pedagógustársadalom átlagéletkora ugyanis 50 év körül van, és ez a pedagógusok nagyjából hatvan-hetven százalékát jelenti. Ezt látva nem lesz pedagógus tíz év múlva - jegyezte meg a PDSZ elnöke.