Kedden tragikus hirtelenséggel halt meg!
Gyász a zenei életben! Elhunyt Gasner János!
Eléhunyt az Európa Kiadó és a Sziámi korábbi gitárosa, zeneszerzője, az underground zenei élet ismert alakja - mondta el Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó alapítója, frontembere. Gasner János kedden tragikus hirtelenséggel, 54 éves korában halt meg.
2009.03.18 16:00ma.hu- „Rendkívül tehetséges ember volt, sajnálom, hogy az utóbbi időben nem voltunk kapcsolatban.” - mondta Menyhárt Jenő.
- „Együtt katonáskodtunk, akkor ő még blues zenét játszott, én viszont a punk iránt érdeklődtem, úgyhogy sokat vitatkoztunk. Úgy került az Európa Kiadóhoz, hogy évekkel később egyszer találkoztunk a Bartók Béla úton, leültünk beszélgetni és mondta, szeretne lejönni megnézni egy Európa Kiadó-próbát, mert tetszett neki, ahogy Dönci, Dénes József gitározik. Lehozott egy gitárt és nagyon jól játszott, kicsit olyan stílusban, mint Robert Fripp a King Crimsonból. Ő lett a másik gitárosunk.” - idézte fel Menyhárt Jenő.
Gasner János ekkor volt először az Európa Kiadó tagja, aztán az alakuló Sziámi zenekarba ment, ahol Müller Péterrel játszott együtt.- írja a Blikk.
Hosszú éveken át volt meghatározó gitárosa és zeneszerzője a Sziámi zenekarnak, de játszott az Új Nemben, Bada Dadával és a Bárdos Deák Ágnes vezette Bardóban is.
Az utolsó projekt, amelyben szerepelt, a Paddy at the Gas Station volt; ez a formáció hétfőn, halála előtt egy nappal a Gödörben lépett fel.
Kapcsolódó írások:
- Eva Green klónozással életre kelti elhunyt férjét!
- Elhunyt Kováts Nóra balettművész!
- Gyász! Elhunyt az amputált kezű modell - bájos képek és videó a lányról!
- Képek - Elhunyt a Columbo-filmek legendás sztárja
- Elhunyt Claude Berri, a "francia film leglegendásabb alakja"
- Elhunyt John Travolta 16 éves fia
- Elhunyt Donald E. Westlake krimiszerző, forgatókönyvíró