Öngyilkosságra gyanakszik a rendőrség
Fejest ugrott a 11 emeletes ház tetejéről - esélye sem volt
A rendőrség szerint alighanem maga akart véget vetni az életének az a nő, aki egy 11 emeletes ház tetejéről vetette magát a mélybe, szomszédai szerint már nem először próbálkozott.
2015.03.16 18:00ma.hu"Nagyon gyorsan jött lefelé, aztán csak egy puffanás volt. Egy hangos hang. A portás és néhány ember az utca túloldalán lebukott. Arra gondoltam, a francba, remélem, ez nem valaki volt" - mesélte Chris Gillette, aki a szemközti ház előtt állva látta a feltehetően öngyilkos nő halálos zuhanását. A 37 éves férfi a New York-i Upper East Side-on álló egyik bérház előtt söprögette a járdát vasárnap délután fél 5 körül, amikor a megrázó tragédia bekövetkezett. A meg nem nevezett áldozat egy 11 emeletes épület tetejéről vetette alá magát, a hatóságok egyelőre öngyilkosságként kezelik az esetet.
Nem véletlenül: a nő szomszédai szerint már korábban is mentális problémákkal küzdött, és nem először próbált leugrani a magasból, de akkor sikerült megakadályozni a végzetes tettét. Most rendőrségi szalaggal kerítették körbe azt a területet, ahonnan leesett, és a nyomozók próbálják kideríteni, hogy szándékosan ugrott-e le, vagy baleset történt. "Hallottam egy bérlőt kiabálni: valaki hívja a 911-et, valaki kiugrott! Még mindig nem térek magamhoz" - jegyezte meg Gillette.
Egy ugyancsak a szemközti házban lakó nő, a 23 éves Brooke Bliven a 9. emeleti lakásában volt, amikor meghallotta a zajokat, és az ablakhoz rohanva látta a leesett nőt. "Láttam, hogy elmozdította a fejét oldalra, aztán a lábát is, de nem láttam a vért, így azt hittem, talán még meg lehet menteni. Az első emberek, akik a közelében voltak, újraélesztést kezdtek végezni. Próbálták megmenteni. Aztán letakarták őt. Ez nagyon szomorú" - fogalmazott a tanú.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, Magyarországon hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot!
Kapcsolódó írások:
- Kiugrott a 14. emeletről, mert pornót találtak a számítógépén
- 16 emeletet zuhant, de csak kicsit megkarcolódott
- Halállal végződött az erkélyszex
- Erkélyről lezuhanó kisbabát kapott el, megmentette az életét
- Vérfagyasztó: a nyolcadik emelet párkányán mászkált a kisfiú
- 52 emeletes felhőkarcoló tetejéről dobta le gyerekét, majd ő is leugrott