Szembe ment az egyirányú utcában
Videó - Felvette, ahogy elgázolt egy családot
Durva balesetet örökített meg az Oroszországban már teljesen megszokott fedélzeti kamera, ráadásul egyértelműen látható, hogy az eset az autós szabálytalansága miatt következett be.
2013.07.11 14:54ma.huAz orosz közlekedési kultúráról számtalan rémtörténet kering, nem csoda hát, ha szinte minden autótulajdonos beszereltette a kamerát a kocsi szélvédőjéhez. Az így rögzített balesetek azonban nem minden esetben a vétlen sofőr képét mutatják, mint ahogyan az alábbi néhány másodpercben sem. A vezető - nem tudni, nő volt-e vagy férfi - egy olyan útszakaszra hajtott be a kocsijával, ami a két oldalt parkoló autók miatt csak egyirányú közlekedésre alkalmas, és látható nemcsak a mellette elhaladó kocsikról, de a parkoló járművekről is, hogy az út egyirányú. Ennek ellenére a sofőr türelmesen elengedte a szabályosan közlekedő autókat, majd kihajtott, szembe a forgalommal.
A nagyobb baj akkor következett be, amikor nem látta, hogy az úton át akar kelni egy nő a két gyermekével, aki - ismerve a környéket - a helyes irányba kinézve győződött meg arról, hogy biztonságos az átkelés. Arra azonban nem számított, hogy a másik irányból érkezik egy kocsi, amely addigra már 29 km/ó sebességre felgyorsult, és a két gyermeket akkora erővel ütötte el, hogy mindketten óriásit repültek.
A rémült anya azonnal felkapta a síró kisfiát, míg nővére láthatóan nem értette, mi történt, csak a fejét fogta. Az eset után a család orvosi segítség kérése nélkül távozott, arról azonban nem tudni, a videó alapján indult-e eljárás a szabálytalan autóvezető ellen.