Sokkot kapott a fájdalomtól
Heréjénél fogva ölte meg az erőszakoskodót
A tisztessége forgott kockán, most azonban gyilkosság vádjával kell bíróság elé állnia egy kínai nőnek, aki annyira megszorította a támadója heréjét, hogy az végül belehalt a fájdalomba.
2013.04.22 12:52ma.huNem ismerik el jogos önvédelemként, ezért gyilkosság vádjával kell a bíróság elé állnia annak a dél-kínai nőnek, akire egy férfi támadott azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megerőszakolja őt. A 43 éves Li Wangot már a földre terítette a támadó és úgy próbálta megtörni az ellenállását, ám ekkor az áldozat váratlanul benyúlt a kezével a 42 éves Deng Lin rövidnadrágjába és megmarkolta a heréit, majd megszorította.
A szemtanúk szerint azt kiabálta: "Megszorítalak, megszorítalak, többé nem fogsz gyereket csinálni!" Aztán addig el sem engedte a támadó heréit, míg ő össze nem esett. Később a boncolás során megerősítették, hogy a fájdalom okozta sokkba halt bele, a nő viszont ragaszkodik ahhoz, hogy ő csak saját magát akarta megvédeni - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.