Gyerekeiket is elvehetik a perverz szülőktől
Nyílt utcán közösültek a nyolcgyerekes szülők
Szexuális perverzió és a közerkölcs megsértése miatt őrizetbe vett a rendőrség és eljárást indított egy nyolcgyerekes szülőpáros ellen, akik a nyílt utcán hódoltak szenvedélyüknek.
2012.07.26 11:29ma.hu / manna.roElsőre 20 napra vették őrizetbe a romániai rendőrök azt a házaspárt, akik a nyílt utcán, az út közepén közösültek, de egyúttal eljárást is indítottak ellenük szexuális perverzió és a közerkölcs megsértése miatt. A bíróság később jóváhagyta az előzetes letartóztatást, így a börtön 60 napra tolódott ki. A párosnak nyolc gyermeke van, az eset után azonban könnyen elveszíthetik őket is, mivel a gyermekvédelem is bekapcsolódott az ügybe - adta hírül a manna.ro című hírportál.
A sajtó által idézett ügyész beszámolójából kiderül, hogy a páros még csak meg sem próbálta leplezni tettét: fényes nappal, délután fél három körül pucérra vetkőztek és úgy láttak hozzá az üzekedéshez, miközben a jelenetet több kiskorú gyermekük és néhány járókelő nézte döbbenten. A letartóztatásuk után a nyolc gyermeket a 62 éves nagymamánál helyezték el, a szomszédok azonban további furcsaságokról is beszámoltak.
Mint kiderült, a faluban a párost meglehetősen iszákosnak ismerik, szabados szexuális elveik pedig már a gyerekeket is megfertőzték: a szomszédok szerint az egyik kiskorú gyermek már szexuális viszonyra lépett egy másik ugyancsak kiskorúval. A legfiatalabb gyermek 2 éves, a legidősebb 16. Egyelőre kérdés, hogy a nevelésük megoldható-e valamelyik rokon segítségével vagy állami gondoskodásba kell őket helyezni. Az biztos, hogy egyik gyerek sem jár iskolába vagy óvodába.