Küldöttség utazhat szeptemberben Ukrajnába
Békülést hozhat az IMF kijevi látogatása
Az ukrán miniszterelnök kedden bejelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői valószínűleg szeptemberben Kijevbe utaznak, hogy tárgyaljanak a felfüggesztett 15 milliárd dolláros program újraindításáról, ezzel fordulat állhat be az IMF és Ukrajna hűvös viszonyában.
2011.06.21 10:45MTIFebruár óta nem járt IMF-küldöttség Kijevben, és Max Alier, az IMF országképviselője május közepén azt mondta, hogy ez mindaddig nem is várható, amíg a beígért reformokat nem hajtják végre.
Az IMF márciusban állította le a tavaly júliusban indított 15 milliárd dolláros ukrán programját, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a nők nyugdíjkorhatárának 55 évről 60 évre történő felemelését, és a lakossági gázár 50 százalékos emelését.
Miután a kormány nem hajtotta végre a beígért nyugdíjreformot, és a gázár emelését, az IMF márciusban leállította a program 1,6 milliárd dolláros esedékes részletének átutalását és azóta sem folyósított.
Májusban már az ukrán jegybank is sürgette a kormányt, hogy vegye fel a kapcsolatot az IMF-fel, mert ellenkező esetben alacsonyabb szintre kerülhet az ország hitelminősítése.
A kormány végül is beadta derekát, a közelmúltban a parlament elé terjesztette nyugdíjreform tervezetét, amit a törvényhozás első olvasatban már jóváhagyott.