Az őszi árpa az első
Kezdődik az idei aratás
Az őszi árpa betakarításával a hét végén elkezdődhet az idei aratás.
2015.06.16 07:58MTIVancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke arról beszélt a Napi Gazdaságnak: a termés ígéretes, de a következő napok, hetek időjárásán is múlik majd, hogy milyen lesz az eredmény.
A cikk szerint a július elejétől betakarított búzával kapcsolatban abban bíznak a termelők, hogy a kisebb mennyiséget a jobb minőség ellensúlyozza majd.
Hozzátette: a búzával egy időben veheti kezdetét a repce betakarítása, ebből a növényből szintén a tavalyi mennyiségtől elmaradó eredményt várnak a szakemberek.
A lap közölte, a szövetség szerint a búza ára az aratás idején tonnánként 40 ezer forint körül alakul majd.