Versenysértés vagy kormányzati nyomás?
Lefoglalta a versenyhivatal a bankok közös adatbázisát
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lefoglalta a Nemzetközi Bankárképző Központban azokat az adathordozókat és dokumentumokat, amelyeken a bankok közös adatbázisát, az úgynevezett BankAdat rendszert tárolják.
2012.05.03 12:33MTITavaly ősszel a végtörlesztések kapcsán a fideszes Rogán Antal bejelentést tett a GVH-nál, mert szerinte a bankok feltehetően összejátszottak, amikor megemelték azoknak a forinthiteleknek a kamatát, amelyeket végtörlesztési célra kínáltak a bankok - olvasható a HVG csütörtöki számában megjelent cikkben.
A GVH vizsgálatot indított az ügyben. A lap idézi Juhász Miklóst, a hivatal elnökét, aki azt mondta, még nem tudják, hogy a kamatemelésekkel a bankok megsértették-e a versenytörvényt.
A HVG cikke szerint a versenyhivatal a vizsgálat közben olyan dokumentumokat talált, amelyek kimerítették az információs kartell gyanúját, ezért kiszélesítette a vizsgálódást. A lap emlékeztet arra is, hogy a GVH különféle kartellügyekben esetenként több százmillió forintos bírsággal sújtotta a bankokat, és ha most ismét elmarasztalja azokat, akkor összesen akár több milliárd forintot is beszedhet bírságként.
A versenytörvény szerint a bírság a szabályokat megsértő alany előző üzleti évi nettó árbevételének maximum 10 százalékára rúghat.
A hetilap kérdésére Juhász Miklós megerősítette, hogy egyelőre nincs bizonyítékuk arra, hogy a bankközi adatbázist bármelyik hitelintézet versenytörvényt sértő módon használta fel. A GVH elnöke azt is elmondta, hogy a versenyhivatal "vékony mezsgyén jár", mivel egy érdekvédelmi szervezet - vagyis a bankszövetség - munkájához hozzátartozik, hogy tagjai érdekében adatbázist épít fel, ezzel azonban akár versenyjogot is sérthet.
A cikk szerint Juhász Miklós ugyanakkor "visszautasította azt a feltételezést, hogy a bankokkal szembeni vizsgálatot a költségvetési lyukakat minden módon betömni szándékozó kormányzat nyomására terjesztették volna ki". Hozzátette, az ilyen vizsgálatok egyébként is elhúzódhatnak, akár másfél, két évig is.
Kapcsolódó írások:
- Új adatbázist hoz létre az online enciklopédia
- Az adatbázisra fáj a foguk a netterroristáknak
- Feltérképezték Dzsingisz-kán utódjának genomját
- Hackerek törték fel a The Washington Post egyik adatbázisát
- Új, ügyfélközpontú szolgáltatásokat indított a szellemi tulajdon hivatala
- Digitális adatbázisban kutathatók a náci megszállás idején zsákmányolt műkincsek
- Japán: DNS-adatbázis a szökőár áldozatainak azonosítására
- MSZP: Adatbázist épít a Fidesz
- Kiterjedt támadás sújtja a webes SQL-kiszolgálókat
- Partizánharcok a szegfűtengerben: nem találják a szocik az árulót