Földi maradványait tárták fel a japán "Pompejiben"
Vulkán végzett a páncélos vitézzel, akit most ástak ki
Hatodik századi páncélos vitéz földi maradványait tárták fel a "japán Pompejinek" nevezett régészeti helyszínen, Tokiótól 110 kilométerre északra.
2012.12.19 13:15MTIAz ásatások Gunma prefektúrában, Haruna vulkanikus hegységben folynak. Az ókori japán település Pompeji és Herculaneum sorsára jutott: 1400 évvel ezelőtt forró vulkanikus kő és hamu pusztította el.
Míg a korabeli japán harcosok egyetlen lemezből kovácsolt páncélt viseltek, az ismeretlen vitéz apró lapocskákból, bőrszíjakkal összefűzött vértet viselt. A szakértők szerint a páncéling, amely az adott kor technikai újdonságát jelentette, a Koreai-félszigetről származhatott.
A harcos szemtől szembe fogadta a piroklasztikus árnak nevezett forró kő- és hamufolyamot.
"Normális körülmények között egy ilyen folyam láttán az ember futásnak ered, ám ez a férfi szemtől szembe fogadta a halált" - hangsúlyozta Ohki Sinicsiro, a Gunmai Régészeti Kutatási Alap szakembere, aki szerint mind a vért, mind a férfi magatartása arra utal, hogy magas rangú személyről van szó.
Lehet, hogy imádkozni próbált, csillapítandó a vulkán haragját - vélekedett a régész.
A férfi földi maradványai mellett egy gyermekkoponya-töredéket találtak, a szakemberek DNS-vizsgálatoknak vetik alá a csontokat, hogy kiderítsék, rokonságban állt-e a két személy.