Jelenleg 60 űrhajós szolgál
Kevés az asztronautája a NASA-nak
Az amerikai nemzeti kutató tanács, amely a kormányzat tudománypolitikáját hivatott fejleszteni közölte: nincs elég asztronautája a NASA-nak annak ellenére sem, hogy idén júliusban befejeződött a jelentős legénységet igénylő űrsiklóprogram.
2011.09.08 12:09MTIA tanács által kiadott jelentés szerint a nemzeti űrkutató intézetnek nincs elegendő asztronautája a programjai megvalósításához. A szakértők úgy vélik, a NASA-nak növelnie kellene az űrhajósainak számát ahhoz, hogy hatékonyan tudjon közreműködni a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végzett munkákban, illetve egy másik űrkutató bázis kiépítésében.
Jelenleg 60 űrhajós dolgozik a NASA-nak, ami kevesebb mint a fele a 10 évvel ezelőtti legénységnek, amely 149 főt számlált. A kutató tanács számításai szerint a problémát a Nemzetközi Űrállomáson szolgáló asztronauták rotálásával oldhatná meg.
Kapcsolódó írások:
- Meghatározták az NDM-1 szuperbaktérium enzimjének szerkezetét
- Egy magyar kutatás is segíthet a daganatos betegeken
- Megtörténhet az első európai szívgyógyászati célú őssejtpróba
- Folytatódik Dzsószer fáraó lépcsős piramisának restaurálása
- Négyezerhatszáz éves lehet az első "skót" kocsma
- "Időzített bombák" ezrei "ketyegnek" galaxisunkban?