Már készül a Hulk 2?
A lilagatyás zöld szörny visszatér
Bár még be sem mutatták az új szuperhős filmet, már rebesgetik, hogy lesz folytatása is A hihetetlen Hulk-nak. A forrás pedig nem más, mint maga Hulk, pontosabban az őt alakító Edward Norton. Ő játssza ugyanis Bruce Bannert, aki, ha felingerlik, hatalmas zöld izomkolosszussá változik.
2008.03.31 07:30ma.huPartnere ezúttal Liv Tyler, ellenfele pedig a vásznon régen látott Tim Roth lesz. Az "ezúttal" szó csupán azért használandó, mivel a Marvel képregényét Ang Lee rendezésében és Eric Bana főszereplésével már 2003-ban vászonra vitték - ám a gyártó stúdió nem volt elégedett a film által elért eredményekkel. Így az új verzió igencsak akciódúsra sikeredett, olyannyira, hogy Norton már a folytatást emlegeti: "Ezt a filmet kifejezetten az első fejezetnek szántuk, és én eleve több részben képzeltem el a történetet. Emiatt szándékosan sok mindent kis is hagytunk."
Hiába, szuperhősből sosem elég, hiszen hamarosan jön a A Vasember is!