Öreg rókákat is maga mögé utasított a színész
Daniel Radcliffe lett a legjobb
Hiába akar szabadulni Harry Potter figurájától, Daniel Radcliffe számára ezúttal is elismerést hozott a varázslótanonc. Az utolsó rész bemutatása után az Év Előadóművészének választották a fiatal színészt.
2011.12.08 10:29ma.hu / MTIA lista már elkészült, de még csak néhány név került nyilvánosságra róla: az Entertainment Weekly című amerikai hetilap minden évben összesített rangsort állít fel a legnépszerűbb előadóművészekről, művészeti ágtól függetlenül.
Az élen idén egy színész végzett, mégpedig Daniel Radcliffe, aki bármennyire is szabadulni szeretne a vele összeforrt Harry Potter-figurától, úgy látszik, még egy darabig nem fog neki sikerülni. A díjban ugyanis minden bizonnyal nagy szerepe volt a varázslótanonc megformálásának, Harry Potter kalandjainak utolsó részét idén mutatták be a 22 éves színész főszereplésével, csak a jegybevételekből több mint egymilliárd dollárral gyarapodott a filmkészítők kasszája.
Radcliffe ugyanakkor nemcsak itt brillírozott: a közönség mellett a kritikusok is pozitívan fogadták Broadway-beli szereplését.
A pénteken megjelenő teljes listában biztosan jelen van a britek üstökösként felívelt énekesnője, Adele, valamint Hugh Jackman színész is.