Már élő emberek is szerepelhetnek
Vége a "holtak uralmának" az amerikai bélyegeken
Véget vet a "halottak uralmának" az amerikai posta, amely a jövőben lehetővé teszi, hogy élő embernek szentelt bélyegek is forgalomba kerüljenek.
2011.09.27 05:59MTIA hivatal javaslatokat vár, hogy ki kerüljön elsőként bélyegre - vált ismertté Washingtonban.
Az amerikai posta 2007. január 1-jétől érvényben lévő szabálya szerint neves ember leghamarabb csak az elhunyta után öt évvel kerülhetett bélyegre. Korábban ez tíz év volt, a hagyomány szerint csak az elnökök képeztek kivételt, őróluk egy évvel haláluk után bélyeggel emlékezik meg a posta.
A jövőben híres amerikai zenészeket, írókat, művészeket és sportcsillagokat, valamint más ismert embereket vesznek majd számításba a bélyegtervezéskor.
"Ez a módosítás lehetővé teszi számunkra, hogy különböző emberek előtt tisztelegjünk, és addig részesüljenek ebben, míg életben vannak" - fogalmazott Patrick Donahoe postavezér.
A hivatal bízik abban, hogy a változtatás révén sikerül kiterjeszteni a gyűjtők érdeklődését. A jelöltekről szóló javaslatokat a Facebook és a Twitter közösségi portálokon, az amerikai posta honlapján és természetesen levélben is várják.
Az ajánlóbizottság évente 40 ezer javaslatot kap, ezt szűkítik le ötvenre, a végső választást a posta feje hozza meg.
Az amerikai posta súlyos anyagi gondokkal küzd, a bélyeggyűjtés iránti érdeklődés fokozása a remények szerint segíthet növelni a bevételeket. A bélyegeket manapság már alig használják levél- vagy csomagfeladáshoz, inkább csak a gyűjtők vadásszák őket.