Iszlám Állam

Akár egy milliónyian is elmenekülhetnek Moszulból

Egyre pusztítóbbá válik a harc az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött város visszafoglalásáért.

2016.07.29 16:19MTI

Akár egy millióan is elmenekülhetnek a következő hetekben és hónapokban az iraki Moszulból és környékéről, ahogy egyre pusztítóbbá válik a harc az Iszlám Állam terrorszervezet által ellenőrzött város visszafoglalásáért - közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) pénteken közzétett helyzetértékelésében.

A vöröskereszt egyúttal tudatta, hogy további 17,1 millió svájci frankot kér iraki segélyprogramjának megvalósításához, amely az eddigi harmadik legjelentősebb ilyen akció a világon.

A humanitárius szervezet az újabb összeggel 137 millió svájci frankra növeli az Irak megsegítését célzó költségvetését.

“A helyzet kiszámíthatatlan, de nekünk a legrosszabb eshetőségre is fel kell készülnünk. Hamarosan százezrek szorulhatnak menedékre és segítségre” – mondta Robert Mardini, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának közel- és közép-keleti területekért felelős igazgatója, aki nemrég tért vissza Irakból Genfbe.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.