December óta

Terrorizmus: több mint 10 ezren őrizetben

Több mint 10 ezer embert vettek őrizetbe december vége óta a pakisztáni hatóságok a különböző terrorellenes akciók során.

2015.02.07 15:17MTI

Az őrizetbe vetteket a szombati hivatalos közlés szélsőségesekként, illetve terroristagyanús személyekként minősítette.

A pakisztáni kormány december közepén indított átfogó harcot a radikális csoportok ellen, mégpedig annak nyomán, hogy tálibok Pesavarban meggyilkoltak 136 diákot.

A hatóságok szerint az őrizetbe vettek többsége, több mint 6000 fő az ország északnyugati részén lévő Hajbár-Paktunkva tartományból származik. Radikális iszlám eszmék terjesztésével, illetve azzal vádolják őket, hogy szélsőséges terroristákkal állnak kapcsolatban.

Az elmúlt tíz évben Pakisztánban több mint 50 ezer ember vesztette életét a kormány ellen harcoló tálibok támadásai következtében. Egyedül 2014-ben 1700 áldozat volt.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.