Feltételezett al-Kaida hívekre "vadásznak"
Nyolc ember vesztette életét Jemenben két dróntámadásban
Nyolc ember vesztette életét Jemenben két külön helyszínen végrehajtott dróntámadásban, az áldozatok közül legalább négyen feltételezhetően az al-Kaida terrorszervezethez kötődő személyek.
2013.01.20 09:49MTIHelyi törzsi területekről származó értesülések szerint egy amerikai drón telibe talált egy terepjárót, amelynek mind a négy utasa meghalt. Csak egyiküket sikerült azonosítani, akiről kiderült, hogy az al-Kaida tagja. Egy másik dróntámadás is egy terepjáró ellen irányult, ugyancsak négy személy halálát okozva, köztük is voltak, akik a terrorszervezetben tevékenykedtek.
Az AFP emlékeztet, hogy a térségben egyedül az Egyesült Államok rendelkezik pilóta nélküli drón repülőgépekkel, amelyek a többi között Jemenben feltételezett al-Kaida hívekre "vadásznak".