Betörés
Tetőbontással próbált kifosztani egy üzletet a tizenéves betörő
A 15 éves fiú más bűntettel is gyanúsítható.
2016.04.13 09:23HavariapressRövid időn belül elfogták a rendőrök azt a tizenéves fiút, aki tetőbontással próbált kifosztani egy üzletet Tiszacsegén.
A Hajdú-Bihar megyei településről kedden reggel tett bejelentést a rendőrségre egy férfi arról, hogy az éjszaka valaki a tetőt kibontva próbált bejutni egy tiszacsegei üzletbe, de a boltból nem hiányzik semmi.
A rendőrök a helyszínre mentek, ahol azt állapították meg, hogy az elkövető feltehetőleg bemászott a bolt udvarára, majd a hátsó bejárat feletti előtetőn keresztül feljutott a tetőre és a cserepeket leszedve hatolt be a padlásra. Ezután a födémet is megbontotta, hogy be tudjon mászni a bolt eladóterébe, azonban a leeső törmelék miatt megszólalt a riasztó, így elmenekült onnan.
A tiszacsegei rendőrök rövid adatgyűjtés eredményeként azonosították a feltételezett tettest, egy 15 éves konyári lakost, akit a nap folyamán el is fogtak.
A fiút a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, ennek során megállapították, hogy legalább egy másik vagyon elleni bűncselekménnyel is gyanúsítható, amit ugyanezen éjszakán követett el.