Szigethalmi verekedés
A megkéselt birkózó csak részben emlékszik a történtekre
Már sétálgat otthonában, és egyre jobban érzi magát a Sziget SC birkózója, akit szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen életveszélyesen megkéseltek.
2013.01.11 15:18MTIA sportklub elnöke, Prunner József elmondta, hogy délelőtt telefonon beszélt a kórházból csütörtökön hazaengedett 19 éves birkózóval, akit kitűnő hangulatban talált. "Rekordgyorsasággal gyógyul, ami nagyrészt az évek óta versenyszerűen űzött sportnak, erős testalkatának és pozitív hozzáállásának köszönhető" - számolt be a beszélgetésről az elnök.
Hozzátette: birkózójuk szeretné mielőbb feldolgozni a majdnem az életét követelő támadást, amelynek csak a kezdetére emlékszik. Arra, hogy miután ő és barátja (az MTK 17 éves ökölvívója) lementek a szórakozóhely földszinti mosdójába, rájuk rúgták az ajtót. Aztán észrevette, hogy barátjából ömlik a vér, sebeit többek segítségével igyekezett úgy-ahogy ellátni. Közben érezte, hogy őt is megszúrták. A máig ismeretlen támadó hátulról előrenyúlva sebesítette meg, majd már csak a kórházban tért magához, ahol csaknem hétórás műtétet hajtottak végre rajta – tolmácsolta a szigetszentmiklósi sportoló által elmondottakat Prunner József.
A súlyos hasi sérüléseket szenvedett fiatalembernek még diétáznia, erősödnie kell, de bízik benne, hogy később akár a versenysportot is folytathatja - tette hozzá a sportklub elnöke.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a két fiatalt január elsején hajnalban egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört vitát követően késelték meg. Az egyik támadót, a 17 éves J. János helyi lakost azóta előzetes letartóztatásba helyezték - ellene emberölés kísérlete miatt folyik eljárás -, a további elkövető vagy elkövetők személye még nem tisztázott.
Kapcsolódó írások:
- Szigethalmi verekedés - Jogerős döntés: börtönben tölti le előzetesét a gyanúsított
- Szigethalmi verekedés: a rendőrség cáfolja a jobbikos képviselő állításait
- Szigethalmi verekedés - Ügyészség: a gyanúsítottnak börtönben, nem javító intézetben lenne a helye
- Kórház: a szigethalmi verekedés egyik sérültje még az intenzív osztályon van
- Szigethalmi verekedés: az MTK két sportolója sérült meg életveszélyesen