A nő Porschéja is megsérült
Parkolni akart a hölgy: hat autónak és egy gyalogosnak ment neki
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: összesen hat járműnek és egy embernek ment neki Porschéjával az a nő, aki Keszthelyen egy áruháznál próbált meg leparkolni.
2011.07.22 15:10MTISalamon Róbert elmondta: a keszthelyi Csapás úton lévő egyik áruház parkolójában a kijelölt helyre akart beállni csütörtök délután a külföldi nő (nemzetiségét nem közölte).
Autójával a manőverezés közben - vélhetően figyelmetlensége és vezetéstechnikai hiba miatt - összesen hat parkoló személygépkocsinak ütközött neki.
A baleset következtében egy ember könnyebb sérüléseket is szenvedett, ő éppen a csomagjait pakolta a leállított autójába.
A szóvivő hozzátette, hogy a hat összetört személyautón kívül a balesetet okozó nő Porschéjában is anyagi kár keletkezett.