F1
Verstappen: az autó hirtelen kitört
Max Verstappen a vasárnapi brit nagydíjon hamar kiesett. A Toro Rosso tizenhét éves Forma-1-es pilótája a negyedik körben pördült meg, miután a safetycar kiment a pályáról. A felvezető autóra már az első körben szükség volt, mert az első kanyarban több autó összeütközött.
2015.07.07 08:08ma.huA baleset miatt mindkét Lotus pilóta, Romain Grojean és Pastor Maldonado valamint Jenson Button (McLaren) kiestek a versenyből. Felipe Nasr el sem tudott indulni a futamon: a Sauber versenyzője sebességváltó probléma miatt a rajtrácsra vezető út során feladta a versenyt.
Verstappen a tizenharmadik helyről startolt és el tudta kerülni a balesetet. Az újraindítás után azonban egy elfékezés végzetesnek bizonyult. A limburgi egy megpördülés után a kavicságyban találta magát és nem sikerült visszahoznia az autót.
Verstappennek ez volt a negyedik kiesése, miután Ausztráliában és Bahreinben motorprobléma miatt kényszerült idő előtt befejezni a versenyt, Monacoban pedig ütközött. Kínában új motort is kapott, de sajnos ismételten technikai problémája adódott.
Verstappen nyilatkozata
„A gumijaim már eléggé felmelegedtek ezért megint teljes tempóval akartam menni” – magyarázta Verstappen a BBC-nek. „Az autó hirtelen kitört és egy kicsit megint úgy éreztem, mintha ugyanaz történne, mint az időmérőn. Úgy tűnik ez nem az én hétvégém volt.”
Verstappen Toro Rosso-s csapattársa, Carlos Sainz sem tudott célba érni. A spanyol a kilencedik helyen volt, amikor az autója technikai problémák miatt felmondta a szolgálatot.