Elnökjelölő kampány az iwiwen
Fodor Gábor támogatói a közösségi portálon gyűlnek
"Fodor Gábor hívei, barátai, támogatói" néven hoztak létre profilt az iwiw közösségi portálon - írja a Népszabadság.
2008.02.18 06:47Népszabadság OnlineA körhöz csatlakozók azoknak az SZDSZ-tagoknak és -szimpatizánsoknak a csatlakozását várják, akik elfogadhatatlannak, a Szabad Demokraták Szövetségének hagyományaival és a liberalizmus eszméjével összeegyeztethetetlennek tartják azt, hogy a párt vezetését csalással szerezhessék meg - olvasható a hétfői Népszabadságban.
A cikkben közöltek szerint eddig huszonketten jelölték be ismerősüknek a tavalyi tisztújító közgyűlésen történtek "maradéktalan, pártatlan és mihamarabbi kivizsgálását, a felelősök felelősségre vonását" követelő felhívást. A lap ugyanakkor idézi Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnökének a szavait is, aki a portálra felrakott képek és szövegek újragondolására kérte a társaságot.
A politikus szerint az akció azzal a következménnyel járhat, hogy a szükséges tisztázó vizsgálattal párhuzamosan hiszterizálódik a hangulat az SZDSZ-en belül. "Az SZDSZ-re nem éghet rá a csalásvád" - mondta a politikus, ám hozzátette: ha nem sikerül megnyugtatóan tisztázni a tavalyi küldöttgyűlés tisztaságával kapcsolatos kérdéseket, akkor elkerülhetetlen a tisztújító küldöttgyűlés.
Kapcsolódó írások:
- Kóka: erős a gyanú, hogy szabálytalanságok történtek a tavalyi SZDSZ-választáson
- Új elnökválasztásra kényszerülhet az SZDSZ
- Az egyik napilap dokumentumokkal igazolja az SZDSZ csalását
- Felfedte magát az SZDSZ-t csalással megvádoló férfi
- Kóka állítólag álszavazatokkal nyerhette meg a választást - az SZDSZ cáfol
- Csalással nyert az SZDSZ elnökválasztásán Kóka János?